Ikergyűrűs kvazár

A QSO 0957+561A/B – az ún. Ikergyűrűs kvazár – az elsőként felfedezett gravitációsan lencsézett kettős kvazár, amely valójában egyetlen távoli kvazár két képe, 417 napos fényút‑különbséggel. Gravitációsan lencsézett kvazár. Távolság: ~8,7 milliárd fényév. A lencséző objektum egy óriás elliptikus galaxis, G1, egy galaxishalmaz tagja. Ez volt az első kvazár, amelynél sikerült bizonyítani Einstein gravitációs lencsézését közvetlen megfigyeléssel (1979). A két kép spektruma és vöröseltolódása azonos, ami már 1979-ben jelezte, hogy nem két külön kvazárról van szó, hanem egyetlen objektum kettős képéről. A 417 napos időkésés lehetővé teszi a téridő geometriájának és a Hubble‑állandónak a becslését. Ez a rendszer volt az egyik első „időkéséses” H₀‑mérés alapja. Az égbolton a Nagy Medve (Ursa Major)csillagképben található. Koordinátái (J2000):RA: 10h 01m 20.99s Dec: +55° 53′ 56.5″. A két komponens 16–17 magnitúdó körül már izgalmas kihívás! De mi is az a kvazár? A kvazár (quasi-stellar radio source) eredetileg olyan csillagszerű pontforrás volt az égen, amely erős rádióhullámokat bocsátott ki, de optikailag csak egy halvány csillaghoz hasonlított. Később kiderült, hogy ezek távoli galaxisok aktív magjai, amelyek fényessége gyakran meghaladja a teljes befogadó galaxis összes csillagának fényét. A kvazárok középpontjában egy szupermasszív fekete lyuk található, amely körül egy forró, gyorsan forgó akkréciós korong izzik. A fekete lyukba hulló anyag hatalmas energiát szabadít fel, ami a kvazárt a Világegyetem egyik legfényesebb objektumává teszi. Miért tűnnek csillagszerűnek? A kvazárok annyira távol vannak (több milliárd fényévre), hogy még a nagy távcsövek számára is pontszerűnek látszanak. Innen ered a nevük: kvázi csillagszerű rádióforrás. Még röviden a gravitációs lencséről. Ez egy olyan jelenség, amikor egy nagy tömegű objektum – például egy galaxis vagy galaxishalmaz – meggörbíti a mögötte lévő fény útját, így a háttérben lévő forrás képe eltorzul, felerősödik vagy akár többszöröződik. A tömeg meghajlítja maga körül a téridőt, és ezzel együtt a fény útját is. Ez pontosan az az effektus, amelyet Einstein általános relativitáselmélete jósolt meg. A fény nem egyenes vonalban halad tovább, hanem követi a görbült téridőt, mintha egy óriási, láthatatlan optikai lencsén menne keresztül. Röviden, a gravitációs lencse nem fizikai tárgy, hanem a téridő görbülete. A kép nem túl látványos, de a csillagászok szíve egy ilyen képtől igazán megdobban.