Teljes képernyő
A VCSE Bárdudvarnokon megrendezett őszi észlelőhétvégéjén készült felvételem a Halak csillagképben található Messier 74 katalógusszámú "Fantom-galaxisról".
A Messier-maratonok egyik legnehezebb célpontja ez a halvány, apró galaxis. Nevét is halványsága miatt kapta, halovány és áttetsző, mint egy szellem, vagyis fantom.
Pont emiatt vettem célba a legnagyobb távcsövemmel, viszont az időjárás kedvezőtlen volt: koraeste befelhősödött, éjfél körül viszont kitisztult az ég. Elkezdtem a fotózást, közben azért csak beúszott egy-egy nagyobb felhő az objektum elé. Hajnali négy óra után pedig teljesen beborult az ég, emiatt csak két órányi expozíciót tudtam gyűjteni.
A felvételen egyből észrevehetőek a két látványos, kékes színű spirálkar, amikből további karok ágaznak ki. A spirálkarokat sötét felhők és vöröses színű emissziós ködök is tarkítják. A galaxis magja fényes, sárgás színű. A galaxis egy kissé elkent, részlettelen a felvételemen, igazából szebb, részletesebb végeredményre számítottam.
32-35 millió fényévre van a Földtől, átmérője 85 000 fényév, száz milliárd csillag alkotja és egy tíz millió naptömegű fekete lyuk rejtőzik a közepén. Pierre Méchain fedezte fel 1780-ban, majd Charles Messier vette fel katalógusába a 74-ik sorszámmal.