Legjobb barátnőmmel és a párjával néztem ezt a kis csodát a Haláphegy északnyugati oldaláról. Ennek megfelelően nem egy tökéletes asztrofotó elkészítése, hanem a látvány átélése és megörökítése volt a cél.
Korán indultunk, bejártuk a hegyen a tanösvényt, majd bő egy órával az első kontakt előtt elfoglaltuk a helyünket, amely már a napfogyatkozás nélkül is fantasztikus látványt adott. Minden reményünk ellenére az emberek hamar elkezdtek gyülekezni körülöttünk, így kicsit zsúfolt lett a hely a kempingpadok mellett. Viszont gyerek-felnőtt érdeklődően, kedvesen, kooperaítvan állt a dologhoz, kézről kézre jártak a szemüvegek, camera obscurák, kisebb-nagyobb távcsövek. Épp ecseteltem Esztiéknek, hogy milyen jó döntés volt, hogy én most nem dolgozom, nem bemutatózom, nem szerepelek mint (amatőr)csillagász, mire megjelent két srác egy Newtonnal EQ mechanikán; látszott, hogy nem értenek a dologhoz, én meg persze nem bírtam ki, azonnal ugrottam segíteni, két perc alatt összeraktuk az eszközt. Mint kiderült, sose volt távcsövük, külön a napfogyatkozás miatt vették a műszert! A rengeteg különféle eszköz ellenére nekem a fényképezőgépem (Sony a6000 + Tamron 18-300 @ 300 mm) kijelzőjén megjelenő látvány adta a legnagyobb élményt. A sok fotó készítése között szerencsére volt időm csak nézni, belefeledkezni a jelenségbe. A lebukó Nap sarlóját érintő hegyek sziluettjének látványába beleborzongtam, rettentő különleges élmény volt.
A bő egy órán át tartó megfigyelés után a parkolóba érve realizáltuk, hogy az egész hegyen kb. 100 ember nézhette a napfogyatkozást különböző helyekről, ugyanis moccanni sem lehetett az autók között. Szerencsére a dugót elkerültük, ugyanis indulás helyett visszamásztunk a hegyen található hatalmas bányakráterbe, hogy ott távcsövezzünk (200/1200 dobson) és nézzük a Perseidákat. Nem számoltuk konkrétan, de a hátunkat padlófűtésként melegítő bazalton fekve 2 óra alatt kb. 60-70 meteort láthattunk. Békés, jóleső érzés volt ilyen sokáig a természet csodáit nézni, az ég alatt feküdni.