Összes észlelés

Showing 2,481-2,500 of 3,206 items.
Paragi Zsolt & Budai Beáta
0 hozzászólás
NGC 1647, (16) Psyche, (257) Sapientia
2021-02-24
Vadászat kisbolygókra: Psyche a Kalóz Hold halmaz alatt Az NGC 1647 (a Stellarium Kalóz Hold halmazként hivatkozik rá) egy közepesen sűrű csillaghalmaz a Bika csilagképben. Jóval idősebb az Orion-köd és a Rozetta-köd halmazainál, sőt, még a Fiastyúknál is. Az NGC 1647 ugyanis mintegy 150 millió éves! Érdekes célponttá számunkra az a tény tette, hogy egy kisbolygó 2021 február végén átvándorolt ​​ezen a nyílthalmazon. Vajon lencsevégre tudjuk-e ezt az eseményt kapni? Kezdődjék hát a kisbolygóvadászat! A kisbolygókat általában a háttércsillagokhoz viszonyított mozgásuk alapján fedezik fel. (Sárneczky Krisztián épp nemrég mesélt erről itt.) Ha hosszú expozíciójú fényképet vagy fotósorozatot készítünk hosszabb ideig, akkor ezek hosszúkás vonalakként vagy kis csillagok sorozataként jelennek meg a képen. Ez a fotó 20 felvétel kombinációja, mindegyik 5 perc hosszú. Nem is olyan egyszerű meglátni egy mozgó célpontot egy zsúfolt látómezőben. De a Psyche elég jól látható a nyílthalmaz alatt, pont ahogy arra számítottunk. Viszont meglepetésünkre lett még egy látogató ezen a képen, a halmaz felett (bár kevésbé jól kivehető elsőre). Az IAU Minor Planet Center koordinátáinak ellenőrzése során kiderült, hogy a környéken vándorló egyetlen elég fényes objektum a Sapientia. Így kisbolygóvadászatunk eredménye végül két aszteroida lett egyetlen képen! A belső Naprendszer kisbolygóinak többsége a Mars és a Jupiter pályája között található, ezt hívjuk kisbolygóövnek. Természetesen a még nem azonosított aszteroidák megtalálása nehéz munka, és elsősorban a nagyobb teleszkópokkal végzik. Az aszteroidákat a felfedezésük sorrendjében számozzák. Így lett vándoraink teljes neve (16) Psyche és (257) Sapientia. A (16) Psyche amúgy azért is érdekes, mert szinte csak fémekből, vasból és nikkelből áll. Egyesek úgy vélik, hogy ez egy bolygókezdemény megmaradt magja. A Naprendszer hajnalán bekövetkező ütközések miatt azonban sosem állt össze bolygóvá, viszont egyes darabjai a Földre is eljuthattak vasmeteoritok formájában. A NASA 2022-ben tervez egy űrszondát indítani a Psyche vizsgálatára. Fényképünkről kicsit többet az angol nyelvű blogunkon találhattok: https://cities-and-skies.com/hunt-for-minor-planets-psyche-under-the-pirate-moon/ Felhasznált források: Stellarium, IAU Minor Planet Center, Wikipédia
Paragi Zsolt & Budai Beáta
0 hozzászólás
Markarian Lánc
2021-02-13
Galaxisok és szuper-nagytömegű fekete lyukak A galaxisok és a szuper-nagytömegű fekete lyukak szorosan összefüggenek egymással: minden nagytömegű galaxisnak van egy a közepén. A galaxisok a legnagyobb struktúrák amit csillagok alkothatnak, több milliárdot is tartalmazhatnak belőlük. A fekete lyukak viszont a világegyetem legsűrűbb objektumai, galaktikus méretekhez képest nagyon apró méretűek. Ennek ellenére a galaxisok és a fekete lyukak nagyon erősen tudják befolyásolni egymás fejlődését. A fényképen Markarian galaxislánca látható. A galaxisok ugyanis nem az Univerzum legnagyobb struktúrái. Lehetnek párban vagy kis csoportokban, és hatalmas galaxishalmazokat is alkotnak. Ezek a halmazok filamentáris (szálas) szerkezetben helyezkednek el a világűrben. A Markarian Lánc a Virgo halmazban található, a Szűz csillagképben. Egy örmény csillagászról kapta a nevét, aki megmutatta, hogy együtt mozognak a világűrben. A lánc közepén két galaxispár található. Kedvenc asztrofotós célpont, mert egyetlen képen különböző típusú galaxisokat lehet megörökíteni. Érdemes figyelni az apró, homályos foltokat is a csillagmezőben! Sok asztrofotón azonban nem látható a hatalmas elliptikus galaxis, a Messier 87 (a bal alsó sarokban). Ez a Virgo halmaz legnagyobb tömegű tagja, közvetlenül a központban. És ami még nem látszik ezeken a képeken az az M87 aktív galaxismagja. A szuper-nagytömegű fekete lyukakat a csillagközi anyagban lévő gáz táplálja, ezt akkréciónak hívjuk. Ez az energiaforrás, amely a központi fekete lyukak egy részét aktív galaxismaggá változtatja. Az aktív galaxismagok jelentős anyagkiáramlást okozhatnak, kiszorítva a csillagközi gázt, és így megzavarva a csillagképződés folyamatát. A galaxisok és a fekete lyukak evolúciója így kapcsolódik szorosan egymáshoz. Az M87 aktív galaxismagja nemrégiben a leghíresebb fekete lyukká vált, amikor rádióteleszkópok hálózatának sikerült nagyon részletes képet alkotnia róla. Ez az úgynevezett VLBI (nagyon hosszú bázisvonalú interferometria) technika, amin az Eseményhorizont Távcső (EHT) is alapul. A legújabb képek ismét zseniálisak lettek, ezek a rádióhullámok polarizációját is megmutatják, amiből a fekete lyuk körül kavargó mágneses térre is lehet következtetni. Ezeknek pedig óriási szerepe van a fekete lyuk működési mechanizmusában. Akit további részletek érdekelnek angolul annak ajánljuk az asztrofotó blogunkat, illetve az Európai VLBI Intézet sajtóközleményét (rengeteg érdekességgel!): https://cities-and-skies.com/galaxies-and-supermassive-black-holes/ https://tinyurl.com/563dfxcr
Paragi Zsolt & Budai Beáta
0 hozzászólás
Menkib és a Kalifornia-köd
2021-02-27
A legnagyobb tömegű csillagok felületi hőmérséklete nagyon magas, olyannyira, hogy a csillagközi gázt ragyogásra késztetheti. A csillagok fényességük és színük (egy csillagász azt mondaná: spektrális típus) szerint osztályozhatók. A fényerő és a szín egyéb fizikai paraméterekhez is kapcsolódik. Ezek a tömeg, a méret és a felületi hőmérséklet. Ezekkel a paraméterekkel leírhatjuk a csillagok fejlődését. A fényerő-szín diagramokon evolúciós állapotuk alapján a csillagok különféle csoportokba sorolhatók, mint a fősorozat, óriások, szuperóriások stb. A fősorozat legforróbb csillagai az O spektrális típusú csillagok. Rendkívül fényesek, de egyben a legritkábbak is! Az O-típusú csillagok több-tízezerszer is fényesebbek lehetnek látható fényben a Napnál. Ha figyelembe vesszük az ultraibolya sugárzást és a spektrum egyéb részeit is, akkor akár több-százezerszeres lehet a különbség! Ennek ellenére a legforróbb csillagok közül csak kevés látható szabad szemmel. Részben azért, mert főleg a spektrum ultraibolya részén bocsátanak ki sugárzást (ettől ragyognak az emissziós ködök fiatal, nagy tömegű csillagok hatására). És azért is, mert a Tejútban nagyon kevés O-típusú csillag van (más típusokhoz képest). A mintegy 100 legfényesebb szabad szemmel látható csillag között csak négy O-típusú csillag van. Ezek a gamma Velorum (Regor), kettő az Orion csillagkép övén (Alnitak és Mintaka), és a zeta Puppis (Naos). Soha nem hallottál róluk? Nem csoda. Mindannyian több mint 800 fényévnyire van tőlünk. Aki korábbi munkásságunkat követte, egy másik példát is ismerhet: az AE Aurigae, vagyis a Lángoló Csillag. Asztrofotós körökben még híresebb a Kaliforniai-köd, amelyet a szabad szemmel látható egyik legforróbb csillag ionizál, a kszi Persei avagy Menkib (a kép jobb felső sarkában). A Menkib egy kozmikus mérlegen körülbelül 30 Naptömeget nyomna, és több mint hatszor melegebb is fő csillagunknál. Mindez azt is jelenti, hogy a Menkib nagyon gyorsan használja el az üzemanyagát, és nem fog sokáig fennmaradni (csakúgy, mint ennek az osztálynak a többi tagja). Ha várnánk néhány millió évet, láthatnánk ahogy szupernóva lesz, és csak egy néhány naptömegű fekete lyukat vagy neutroncsillagot hagy maga után. Szerencsénkre Menkib még velünk van, hogy ezt a csodát az égboltra varázsolja. Fényképünkről kicsit többet az angol nyelvű blogunkon találhattok: https://cities-and-skies.com/orion-nebula-the-winter-marvel/