Mélyég észlelések

34x-en is jól látszik. Megnyúltsága egyértelmű. Van egy KL-lel is megfigyelhető csillagszerű magja. Nem tudom, hogyan csal a szemem, de én határozottan felfedezni vélek egy sötét ívet D-re, és egy gyűrűszerű szakaszos fénylést is. LM = 26' Megjegyzés: Nem tudom, hogyan jött ki ez az LM, nincs csillag, amit a fotókkal meg tudnék feleltetni. Még az is lehet, hogy ez nem is az NGC 2841. El nem tudom képzelni, hogy sikerülhetett ilyenre. A pozíciószög is rosszul áll a valósághoz képest. Talán túl sokat vártam ettől az égtől, nem sikerült még az egy-két hónap kihagyásból visszakondicionálni. Ez, és a másnapi kudarcok után nagyon gyanús az NGC 1924 is.

160x (26'): 12,5 magnitúdós galaxis a szaharai por túloldalán. 34x-en még nem látszik, 80x-on is csak sejthető, mintha elnyúlt lenne. 218x-on egyértelműen van valami, de 160x adja a legkényelmesebb látványt. Csak ritkán ugrik be El-lel. Sok halvány csillag El-lel, a rajzon egy sűrűbb régiót diffúz folttal jelöltem, nem tudom bepöttyözni pozíció szerint. Másnap megpróbáltam az Orion kardjának másik oldalán lévő NGC 2110-et a Barnard-hurok tövében, de még 33,3T-vel sem látszott.

M27 Súlyzó-köd A Súlyzó köd egy közeli planetáris köd, amely kb. 1200 fényévnyire található, egy haldokló csillag, amely ragyogó színvilággal vetette le külső rétegeit. Viszonylag nagy átmérőjének és fényességének köszönhetően kis távcsövekkel is jól megfigyelhető. A Messier 27 néven is ismert köd volt az első felfedezett planetáris köd. Charles Messier francia csillagász 1764-ben észlelte. Az M27 képein sok csomó látható, de alakjuk eltérő. Néhányan úgy néznek ki, mint az ujjak, amelyek a középső csillagra mutatnak, mások elszigetelt felhők, farokkal vagy anélkül. Méretük jellemzően 17-56 milliárd kilométer, ami többszöröse a Nap és a Plútó közötti távolságnak. Mindegyik annyi tömeget tartalmaz, mint három Föld. A csomók a köd forró ionizált és hideg része közötti határfelületen képződnek. A sűrű gáz- és porcsomók a bolygóköd evolúciójának természetes velejárói. Korai stádiumban alakulnak ki, és alakjuk a köd tágulásával változik.

2023.10.14-én, a VCSE Bárdudvarnokon megrendezett észlelőhétvégéjén készült felvételem a Messier 37 katalógusszámú "Só és bors-halmazról". A nyílthalmaz a Szekeres-csillagképben található, egy 15X70-es binokulárral már észlelhető. Közepén sűrűn helyezkednek el egymástól közel egyforma távolságra a halmaz fényes csillagai, amik főleg kékes fénnyel ragyognak, bár van néhány vöröses és sárgás csillag is köztük. A középső térséget fennt és lennt egy-egy félkör alakú csillagsáv veszi körbe, ezeket a sávokat küllőszerűen csillagok kötik össze a középső régióval. A halmaz látványosan elkülönül a környező csillagoktól. Giovanni Battista Hodierna olasz csillagász fedezte fel 1654 előtt. Charles Messier fedezte fel újra 1764. szeptemberében, majd vette fel katalógusába. Korát 350 - 550 millió évre becsülik. 150 fényesebb csillagból áll, de a haványabbakkal együtt tagjainak száma 500 fölött van. A Földtől 4500 fényévre található, átmérője 20-25 fényév.

Az M13 gömbhalmazt általában csak "Herkules-gömbhalmaz"-nak, vagy egyszerűen "Herkules-halmaz"-nak nevezik, mivel a Hercules csillagképben látható. Átmérője mintegy 170 fényév. Átlagos csillagsűrűsége köbfényévenként 1-2 csillag, ez kb. ötszázszor nagyobb sűrűséget jelent a Nap környezeténél. Ha az M13 belsejében élnénk, az égboltot sűrűn borítanák az Esthajnalcsillagnál fényesebb csillagok. Galaxisunkban kb. 150 ehhez hasonló objektumot ismerünk. Mint a hógömbben szikrázó fényes pelyhek, több mint 100 000 csillag forog az M13 gömbhalmazban, amely az egyik legfényesebb csillaghalmaz az északi féltekéről. A Földtől 25 000 fényévnyire található, 5,8-as magnitúdójú, csillogó csillagvárost júliusban lehet legkönnyebben távcsővel észrevenni. Jelenleg az én észlelési helyemen éjféltől hajnalig látható. A képet 80db 3 perces képből sikerült összeállítani. A kép jobb alsó szélén megfigyelhető NGC 6207 spirálgalaxis. A galaxis fényessége 11,7 magnitúdó, távolsága pedig 64 millió fényév. A galaxis és a gömbhalmaz között pedig szintén fellelhető a parányi IC 4617 spirálgalaxis. Távolsága tekintélyt parancsoló kb. 503 millió fényév, fényességét tekintve 15,2 magnitúdó.

Az Alnitak csillag jó fényes és nagy lett, de ez már ilyen marad. :D

Pierre Méchain fedezte fel 1780-ban, és Charles Messier ugyanabban az évben felvette az üstökösszerű objektumok katalógusába. Az M78 az NGC 2064, NGC 2067 és NGC 2071 ködcsoportok legfényesebb diffúz reflexiós köde. Ez a csoport az Orion B molekulafelhőkhöz tartozik, és körülbelül 1350 fényévnyire van a tőlünk.

2024bch NGC 3206 szupernóva képet Lacerta M-Gen II vezetéssel készítettem 8X60 sec. expozíciós idővel.Feldolgozás Deep sky Stacker programmal.

2023.10.13-án, a VCSE Bárdudvarnokon megrendezett észlelőhétvégéjén készült felvételem az NGC 869 és NGC 884 katalógusszámú Perzeusz-ikerhalmazról. A két nyílthalmaz a Perzeusz csillagképben található, jobb égről már szabadszemmel is látható két halvány pacaként, egy 10x50-es binokulárral már látványosan csillagokra bontható a két halmaz. A bal oldali NGC 884 nagyobb kiterjedésű de ritkásabb mint a szomszédja, jobb szélén egy kicsit sűrűbben vannak a csillagok. A jobb oldali NGC 869 ezzel szemben kisebb kiterjedésű, közepén nagyon sűrű a tagok elrendezése, kifelé gyorsan ritkulnak a csillagok. A két halmaz között szakadék tátong, illetve a halmazok a környezetüktől is látványosan elkülönülnek. A legtöbb csillaga fehéres színű, néhány vörös és narancsárga taggal. A két halmazt Hipparkhosz jegyezte fel elsőként, időszámításunk előtt 130-ban. Meglepő módon Charles Messier nem vette fel a katalógusába a szabadszemes objektumot. Az NGC 884 távolsága tőlünk 7600 fényév, míg az NGC 869 mintegy 7500 fényévre található. A két nyílthalmaz egymáshoz közel helyezkedik el. Az NGC 869 és NGC 884 kora 14 millió év, egyenként 250 - 350 csillagból állnak és 33-33 fényév az átmérőjük.

A fotózott terület a Zsiráf és a Kassziopeia csillagképek határán található. A Stock 23 ritkás nyílthalmaz vizuálisan is megfigyelhető, a vörösen derngő hidrogénfelhő 20perces Hidrogén alfa nyersképen éppen hogy kivehető. Érdekesség, hogy a Sky & Telescope újság 1978 márciusi számának Mély-ég csodák rovatában Walter Scott Houston, John Pazmino amatőrcsillagász felfedezéseként hivatkozott rá, mivel egyetlen katalógusban sem szerepelt. Stock 1966-ban Stock 23-ként katalogizálta, de feledésbe merült, mígnem Pazmino "újra felfedezte", így 1978 óta sok amatőr csillagász megfigyelési célpontja lett. A Stock nyílthalmazok katalógusa: https://clearskies.eu/wp-content/uploads/2021/06/Stock-Open-Clusters-index.pdf

A Kassziopeia csillagképben található ez meglehetősen nagy szupernóva maradvány. Távolsága körülbelül 10 ezer fényév, és majd 10 fényév átmérőjű, a látszólagos mérete nagyjából a teleholddal egyezik meg. A robbanás 10ezer éve történt. A vöröses színek a hidrogén alfa és kén II, a kék szín az oxigén III emissziós vonalakból származnak.

Évente nekifutok a galaxispárnak, mert a porsávokat mindenképp elő szeretném csalogatni. Ez most megint csak hellyel-közzel sikerült, de már legalább felsejlenek. A pára és az új, ledes közvilágítás persze nem segített, de remélem tudok még gyűjteni hozzá márciusban jó adatokat.

Elképesztő, hogy milyen nevekkel találkozik az ember a neten. A ködösséget így becézik. A sárkány "szájában" egy galaxis látszódik, de az sokkal távolabb van tőlünk nyilván, mint a molekuláris felhő. A felvételeknél 120 másodpercet exponáltam gain 120-on, f4-en. Volt róla szó, hogy ez az érték jobb, ha 180 sec lenne, szóval a következő objektumnál már betartom ezt. Eme felvétel az első, mely az új helyszínről készült, mely az ország egyik legjobb ege alatt van. Bortle 3-as ég alól rögtön az első nyersen látszódott, hogy vannak ilyen ködösségek a háttérben. A korábbi helyszínen sajnos olyan erős lett a fényszennyezés, hogy a hűtött CMOS kamerának már túl sok volt a fényár.

A Szív-köd és a Melotte 15 A felvételen a Szív-köd közepét látjuk. A ködösség egy emissziós köd és kb. 7500 fényévre ragyog a földtől a Cassiopeia csillagképben. A ködösséget a képen jobb oldalon látható fényesebb régió a Melotte 15 ragyogja be ami a Szív-köd szíve. Ez az asztrofotózási stílus számomra még nagyon új. A kép elkészítése 2 estén keresztül zajlott és közel 7 óra anyagot sikerült összegyűjtenem keskenysávú szűrő segítségével erős holdfényben. Külön érdekesség, hogy ez az első fotó amit vezetéssel készítettem egy külön vezetőkamera és vezetőtávcső segítségével. Feldolgozás szempontjából egy számomra új programot a Pixinsight-ot használtam. Felszerelés: Távcső: SW 150/750 PDS (mod) Mechanika: SW HEQ-5 Pro GoTo Kamera: Canon EOS 600D (BCF mod) Korrektor: SW F/4 kómakorrektor Szűrő: Optolong L-eNhance PC: Asiair Pro Vezetés: Svbony 50mm vezetőtávcső + ZWO Asi120mm mini Expozíció: 02.13.: 62x180s 02.16.: 50x300s Összesen 7óra 16perc 45 dark 45 bias 45 flat Szofverek: Deep Sky Stacker, Pixinsight, Photoshop 2024 02. 13. & 2024 02. 16. Pusztamagyaród.

A Spagetti-köd néven is ismert szupernóva maradvány a Bika és Szekeres csillgképek határán található. A kép a megközelítőleg 3 fok kiterjedésű objektum egy részletéről (62x45 ívperc) készült keskenysávú (köd) és RGB (csillagok) szűrőkkel 2023 december 18 és 2024 január 31 között.

Az elmúlt pár nap kedvező időjárási körülményei lehetőséget adtak az IC-405, Auriga (Szekeres) csillagképben található, más néven Lángoló Csillag Köd fotózására. A végső kép 125db 5perces felvételből állt össze. A köd körülbelül 1500 fényévnyire található tőlünk. Míg a hidrogénfelhők nagy részét magából a felhőből képződött fiatal csillagok ionizálják, az IC 405 esete más. Az ionizáció forrása az AE Aurigae nevű csillag (a képen a legfényesebb csillag), amely nem itt született, csak áthalad a területen. A csillag megfelelő mozgását elemezve kiderült, hogy az Orion-köd közelében egy kettős rendszer tagjaként keletkezhetett. A felhő többnyire atomos hidrogénből áll, amely a képen pirosan jelenik meg, de tartalmaz némi szénben gazdag port is. A hullámzó por, és gázsávok adják a Lángoló Csillag-köd nevét. Maga az AE Aurigae minden, csak nem gyakori. Tömege 17 naptömeg, átmérője több mint 6-szor nagyobb, mint a Napé, és 33 000-szer fényesebb, mint a mi Napunké.

A Perseus csillagkép rejtett gyöngyszemét Hartl, Dengel és Weinberger csillagászok fedezték fel 1986-ban. Ez az ősi planetáris köd tőlünk körülbelül 2500 fényévnyi távolságra van és körülbelül egy fényév átmérőjű. A HDW3 legjellegzetesebb tulajdonsága a fonat formája. Ez az alak a központi csillag csillagszélének a környező anyaggal való kölcsönhatásából adódik. A táguló gázburok egy második, jóval élesebb kontúrú lökéshullámfromtot is kialakít, ami inkább kékes színben jelenik meg. A harmadik réteg pedig a környező csillagközi anyag felfénylése, ami amiatt jön létre, hogy az északnyugati irányba haladó gázburok nekiütközik.

Az év elején felfedezett SN2024gy jelű szupernóvát február 7-én hajnalban sikerült nekem is megfigyelnem. A képen fehér vonalakkal jelölt SN2024gy egy fehér törpecsillag életének végén bekövetkező robbanása, tehát az Ia típusú szupernóvák közé tartozik. A képek alapján sikerült kimérnem a fényességét is, ez február 7-én 13,57 magnitúdó volt. A fotó a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program kiírt Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj támogatásával valósulhatott meg.

Vegyes érzelmeim vannak, így még nem sikerült ez a terület, de kicsit jobbra is számítottam.

Az idei év első szupernóváját január 4-én fedezte fel Koichi Itagaki japán amatőrcsillagász. Ez egy Ia típusú szupernóva szóval egy fehér törpe elérkezett életének a végéhez. Ilyen szupernóvák kettős vagy többes csillagrendszerekben szoktak kialakulni, amikor a fehér törpe anyagot szív el a kísérőcsillagától. Amikor a fehér törpe átlépi a Chandrasekhar-határt (a Nap tömegének 1,44-szerese) akkor a saját gravitációs ereje rántja össze a csillagot és bekövetkezik a szupernóva. A felvételt február 5-6 éjszakán készítettem éjfél környékén. Délutános műszakból szinte rohantam haza és indítottam is a rendszert. Így sikerült 2 órányi fényképet összeszednem erről a galaxiscsoportról. Az említett NGC 4216 galaxison kívül több tucat kissebb galaxist is fel lehet fedezni a képen.