Mélyég észlelések

Első tesztem a Canon ef objektivvel,végre valahára tiszta az égbolt,bár a sok füst nem igazán kedvez a fotózásnak.Kedvenc nyilthalmazomra esett a választás,kezd megtetszeni a kis obi :-DD

Tegnap este végre ismét tesztelhettem az uj objektivem,a téli csillagképem eme egyik legszebb régiójára esett a választásom.Pólusra állás után inditottam is a gépet,a fűtőszalagom ki-ki kapcsolt ugyhogy sok képet sajnos ki kellett dobnom,de még igy is elégedett vagyok a kis optikával.

Az NGC 6820 (más néven Sharpless 2-86) egy emissziós köd a Kisróka (Vulpecula) csillagképben, amely körülbelül 6000 fényév távolságra található a Földtől. A köd egy csillagkeletkezési régió része, és szorosan kapcsolódik az NGC 6823 jelű fiatal nyílthalmazhoz, amelyet körülölel. Leglátványosabb jellegzetességei a gázból és porból álló sötét, ujjszerű oszlopok (úgynevezett "elefántormányok"), amelyeket a nyílthalmaz forró, fiatal csillagainak sugárzása és csillagszele formált. A ködben számos "Bok-globula" (sűrű por- és gázfelhő) található, amelyekben jelenleg is új protocsillagok születnek. A köd átmérője körülbelül 50-55 fényév. Bár kiterjedt objektum, halványsága miatt vizuálisan nehezen észlelhető; leginkább asztrofotókon, különösen H-alfa szűrővel készített felvételeken mutatkozik meg részletesen.

Sok erőfeszítéssel, kihasználva az elmúlt pár jónak indult éjszakát, sikerült befejeznem egy újabb fotót a Cygnus csillagkép egy kevéssé ismert területéről, nevezetesen az Sh2-115 emissziós ködről. Mivel eléggé halvány, így 10 perces expozícióval készítettem a nyers képeket, amit nehezített az időnként átvonuló fátyolfelhő. Ezért összesen 4 éjszakán át fotóztam a területet. A Sharpless 115 a, a Hattyú csillagkép alfacsillagától északra és nyugatra terül el. Stewart Sharpless csillagász 1959-es katalógusában (Sh2-115 néven) megjegyezte, hogy az emissziós köd a Tejútrendszer egyik külső óriási molekulafelhőjének szélén fekszik, körülbelül 7,500 fényévnyire. A Berkeley 90 csillaghalmaz forró csillagai táplálják a köd ragyogását. A halmazcsillagok valószínűleg csak 100 millió évesek, és még mindig beágyazódnak a Sharpless 115-be.

Az éjszaka befejezéseként, mivel a nagy projekt objektuma az SH2-132 a látóhatár alá süllyedt, egy gyors M45 Plejádok, vagy a magyar ismertebb nevén Fiastyúk fotó.

Mivel a hold 50%-os töltöttségű, így terv szerint csak csillaghalmazok fotózása jöhet szóba. A bagolyhalmazt már régen szerettem volna a saját asztrofotós gyűjteményemben tudni, így a terv az volt, hogy kb. 250db 1 perces expóval megörökítem. Az időjárás természetesen közbe szólt, mert 140 után jöttek a felhők. Ennek ellenére elkészítettem a végső képet, ami úgy gondolom elég jó lett. Maga a halmaz egyébként több mint 7,900 fényévre fekszik a Naptól. Becsült életkora 21 millió év. A halmazt az amatőr csillagászok néha Bagolyhalmaznak vagy E.T.-nek nevezik. Két fényes csillag, a Phi Cassiopeiae (5-ös magnitúdó) és a HD 7902 (7-es magnitúdó) szemként képzelhető el. Összehasonlításképpen, ha a Nap a Phi Cassiopeiae-vel azonos távolságban lenne, mindössze 17,3 magnitúdóval ragyogna. Ez azt jelenti, hogy minimum egy 250/1000-es tükrös távcső kellene az észleléséhez.

Az IC 63, a Cassiopeia szelleme, egy köd a Cassiopeia csillagképben, amely körülbelül 550 fényévnyire található a Földtől. A gázból és porból álló ködösséget a közeli Gamma Cassiopeia (más néven Navi) csillag világítja meg, amely körülbelül 8 millió éves, és az energia sugárzása 19 ezerszerese a Napnak . A köd 2 fényévnyi területet foglal el, ami körülbelül 1,89x10 a 13.-on. kilométer. Kimondva (tizennyolcbillió-kilencszázmilliárd km). Bár a köd pontos kora nincs jól dokumentálva, a csillag ultraibolya sugárzása erozálja, és valószínűleg több ezer vagy millió év alatt eloszlik, bár a sűrűbb részek összenyomódnak, hogy új csillagokat képezzenek. A kép elkészítésében rendkívüli kihívást jelentett számomra a képen látható Navi csillag, melynek tömege 17-szerese a Napnak.

Az elmúlt hetekre jellemző ködös időszak lehetővé teszi az elmúlt évek nyers felvételeinek újra feldolgozását. Így került sor a Spirálfürt-nek is nevezett M34 (NGC1039) nyílt csillaghalmazra. A Perszeuszban található, körülbelül 1500 fényévre. A halmaz hozzávetőlegesen 400 csillagot tartalmaz, és 7 fényévnyi távolságra terjed ki. Becsült kora 180 millió év.

Az "Oroszlán-köd" (SH2-132) egy halvány, de csillagászok számára érdekes diffúz csillagköd a Cepheus (Cepheusz) csillagképben, melyet asztrofotósok is előszeretettel örökítenek meg. Nagyjából 10 400 fényévre van tőlünk. A rejtőzködő oroszlánt egy speciális technikával, keskeny sávú szűrőkkel sikerült megörökítenem. Az Oroszlán-köd szépsége abban is rejlik, hogy a vöröses-narancsos, hidrogénben gazdag régió mellé társul egy ionizált oxigénben gazdag, kékes terület is, amely egy speciális színpalettát (Hubble-paletta) alkalmazva láthatóvá is válik.

A felvételt az NGC-7635 jelű emissziós ködről készítettem,amelyen látható a kép alsó részén a Messier 52 nyílthalmaz is. A ködösség központjában a Napunknál körülbelül negyvenszer nagyobb tömegű szuperóriás található. Az óriás csillagszele hihetetlen erővel fújja szét a körülötte található csillagközi anyagot, ami részben a csillag által kidobott anyag. A csillag nagy energiájú sugárzása világításra gerjeszti az őt körülvevő hidrogénből álló gázfelhőt, ami 656,2 nm-es H-alfa vonal hullámhosszán nagyon erősen sugároz. A ködösség közepén látszódó buborék 7 millió km/h-s sebességgel tágul. Központi csillaga valószínűleg néhány millió éven belül szupernóvaként fogja végezni. Átmérője 6 fényév (5,67·1016 m) A felvételeket monokróm kamerával készítettem hidrogén, oxigén és kén szűrők segítségével. A kén felvételek vörös, az oxigén kék és a hidrogén zöld színt kapott. A felvételeket a kertemben készültek és Siril illetve Photoshop szoftverrel dolgoztam fel.

Bohócarc-ködöt leggyakrabban Pacman-ködként emlegetik. Edward Barnard fedezte fel 1881. november 16-án a 9500 fényév távolságra lévő, 96 fényév átmérőjű ködösséget. A szabálytalan kör alakú, főként hidrogénből és oxigénből álló ködösségben egy sötétköd figyelhető meg. Az IC 1591 katalógusszámú fiatal, néhány millió éves nyílthalmaz is látható benne, ami a köd anyagából született és ionizálja azt, emiatt láthatjuk. A nebula peremén láthatóak a Bok globulák, melyek valójában a hidrogénfelhő sűrűbb részei, ezért ellenállnak a nyílthalmaz csillagszelének, leárnyékolva a mögöttük lévő térséget. Kedvező esetben a globulákból újabb naprendszerek keletkezhetnek. A felvételt hamisszínes eljárással, a Hubble-paletta szerint dolgoztam fel.

Büszke vagyok, hogy a szülőfalumból ilyen felvételt készíthettem, így most már nem csak számomra válik láthatóvá, hanem meg is tudom mutatni, hogy milyen lélegzetelállító csodák vannak a fejünk felett az égen. A fotót hidrogén, kén és oxigén szűrők segítségével, majd a Hubble-palettával dolgoztam fel. 1787-ben fedezte fel Caroline Herschel, testvére, William Herschel katalogizálta a Cepheus csillagképben található ködösséget, melynek anyagából jelenleg egy nyílthalmaz alakul ki. Az így kialakuló csillagok "szele" néhány millió éven belül szétoszlatja a ködöt, viszont a nyílthalmaz csillagainak egy része túlélheti a Napot is. Megközelítőleg 8000 fényévre található. A sugara kb.20 fényév. A vöröses hidrogén köd félkör alakban vesz körül egy világosabb, kékes színű területet. A vöröses emissziós köd a kép közepe fele a legfényesebb, innen "balra" gyorsan csökken fényessége, viszont "jobb oldalt" lassabb az átmenet élénkvörösből teljesen feketébe. A hidrogénfelhőt számos nagy kiterjedésű sötétköd tagolja. A vöröses köd egy csuklyát viselő alakot formáz, innen származik elnevezése is. Csúcsos csuklyája a kép tetején halványan kivehető, mellkasa előtt helyezkedik el az említett világosabb terület.

Az NGC 7000 köd mexikói-öböl területe nagyon megtetszett, ezen területen csillagok keletkezése zajlik, ezért tűnik ilyen fényesnek ez a terület. A ködöt ionizált hidrogén, oxigén és kén alkotja, emiatt lehet keskenysávban fotózni, Hubble palettával. Ezeket a képeket Siril, illetve Photoshop szoftverrel szerkesztettem.

A képet hűtött monokróm kameréval készítettem, hidrogén, oxigén és kén szűrőkkel. A feldolgozás a Siril és a Photoshop szoftverrel történt. A képen látható a Cygnus X-1 fekete lyuk által keltett lökéshullám. Mégis a kép leglátványosabb része a tulipánra hasonlító emissziós köd.

Nem egy mély egezős optika,de gondoltam teszek egy próbát vele,mivel a Tejút minden részét imádom azért erre esett a választásom...szerkesztésnél nem akartam túl húzni a dolgokat inkább maradtam a természetes hatásnál

Kiváncsiságból megvettem a kis Seestar s30 robottávcsövet,de igazság szerint nem az én műfajom úgy érzem....azért egy párszot elővettem és még fogom is szerintem...mikor időhiány van és gyorsan kell ,akkor nagyon is megfelel :-D

A képet még Októberben fotóztam, egyderült éjszakán. Végre azon napon nem voltak felhők, és volt időm a rendszert elíndítani. A képeket már a pixinsight dolgoztam fel. A Triangulum-galaxis (M33, NGC 598) mintegy hárommillió fényévre levő spirálgalaxis az Északi Háromszög (Triangulum) csillagképben. Mérete kicsinek számít szomszédaihoz – a Tejútrendszerhez és az Androméda-galaxishoz – képest, de átlagosnak mondható a legtöbb spirálgalaxissal összehasonlítva.

Az M74-galaxis szerkezetre egy szinte tökéletes Fibonacci spirál, amely körülbelül 32 millió fényévnyire található, a Halak (Pisces) csillagképben.  Átmérője körülbelül 95 000 fényév, mérete nagyjából megegyezik a Tejútrendszerével, és körülbelül 100 milliárd csillag alkotja. Alacsony felületi fényessége miatt nehezen észlelhető, valószínűleg ezért a "Fantom-galaxis" elnevezés

2025.05.22-én Namíbiában, az Isabis-völgyben fekvő Isabis Astrolodge udvarán készült felvételem a Kentaur csillagképben található NGC 4945 katalógusszámú küllős spirálgalaxisról. A galaxis az élét mutatja felénk, ezért elnyúlt-elliptikus alakúnak látszik, sötét, sűrű por- és gázfelhők szabdalják, színe vöröses-sárgás. Seyfert-galaxis, erős rádió- és röntgenforrás a magjában aktív nagytömegű fekete lyuk miatt. Továbbá csillagontó galaxis is, aktív csillagkeletkezés folyik benne, eddig két szupernovát fedeztek fel a galaxisban. A galaxis körülvevő haló kifejezetten nagytömegű a többi galaxishoz viszonyítva is. James Dunlop fedezte fel 1826-ban, az M83 galaxiscsoport egyik legfényesebb tagja, 165 000 fényév az átmérője és 11 millió fényévre van tőlünk.

A Cassiopeia csillagkép területén számos különleges és szép csillaghalmaz található. Közülük számomra az NGC 654 és az NGC 663 nyílthalmazok együttese bizonyult a legimpozánsabbnak, amelyek az általam használt műszerekkel egy látómezőben is szép kompozíciót alkotnak. A két halmazon túl azonban ez az égterület további érdekességeket is rejt: itt húzódnak az LDN 1332, LDN 1334 és LDN 1337 jelű sötét ködök, amelyek finom, nehezen megfigyelhető struktúrái már komoly kihívást jelentettek. Ezek megörökítésével először 2025 elején próbálkoztam, ám ekkor nem voltam elégedett a végeredménnyel, így októberben, egy teljesen holdmentes, kedvezőbb légköri tulajdonságokkal jellemezhető éjszakán ismét nekiláttam a célpontok fotózásának. Célom az volt, hogy a hosszabb expozíciós idők és a jobb égboltviszonyok segítségével a sötét ködösségek részletei jobban kirajzolódjanak, emellett pedig a halmazok csillagai is szebben jelenjenek meg a végső képen.