Összes észlelés

Az Erongo régióban elterülő Spitzkoppe megint egy olyan vidék, hogy egyszerűen az ember azt sem tudja, hogy most a Marson van, vagy máshol? Csupán a levegő jelenléte jelzi finoman, hogy ez bizony a Föld ... :) Spitzkoppén belül számos nevezetes helyszín van, pld a Rock Pond, és az egyik legnépszerűbb rész magyarul: Az Ív, mely egy gránit sziklaív a földöntúli tájon kicsit nehéz terepen. Eme képződmény hasonlóan népszerű, mint a DeadVlei, így a turisták bombardázása közepette nem volt olyan egyszerű fotózni, így én amellett döntöttem, hogy nagyobb érzékenységgel és rövidebb záridővel próbálom lefotózni ezt a helyszínt. A turisták random fénypászmái miatt hamar szembesültünk azzal a kellemetlen ténnyel, hogy ez bizony nem lesz olyan egyszerű, valamint kiderült, hogy mi nem ott szálltunk meg, ahol ide csak úgy be lehet jutni. A favelák gyűrűjéből kiérve derült ki, hogy van kapu és belső kemping. A kaput 22 órakor zárják és 6 órakor nyitják, így a rendelkezésre álló két estéből az elsőn 22 órás zárásig fotóztunk, a második éjszakán viszont bentmaradtunk és amikor lecsillapodott a turisták rohama, akkor már betudtam fejezni a fotót. Azért döntöttem eme "krumpli" látószög mellett, mert tejútíves fotót tettem korábban közzé, így egyfajta think outside the box gondolatában próbáltam valami egyedit hozni innét. A szokásos körpanorámához képest ez azért nem kör, mert eléggé tagolt volt a helyszín. A Tejút meg overkill, fényes, árnyékot vet, ahogy lehet látni 3 óránál a szikla alsó részén. Sokat nem is küzdöttem vele, sőt a feldolgozás nem volt nagy munka. A panelek öszeillesztése... na azzal töltöttem el két napot. :)

Két év után ismét elutaztam Namíbiába csaknem három hétre egy kisebb csapat tagjaként, és végigfotóztam ezt az időszakot. Nappal is hihetetlen a táj, teljesen különbözik attól, amit itthon láthatunk. Éjszaka pedig teljesen új látványvilággal szembesültem, a korábban csak könyvekben, fotókon látott csillagképekkel és alakzatokkal: a Dél Keresztje és mellette a Szeneszsák, a szabadszemes Karina-köd és az Omega Centauri. A Tejút magja pedig hatalmas, és a zenitig emelkedik az éjszaka során. Elsőnek egy egyszerűbb tájképet dolgoztam ki, amit a szálláshelyünktől pár száz méterre készítettem. A környék tele volt hangulatos fákkal és bokrokkal. Sokszor még a sakálok vonyítását is lehetett hallani :)

A namíb asztro-expedíció vége felé, egy kifejezetten hideg hajnalon, hárman kitelepültünk az Isabis-folyó vízesésének környékére tejút-panorámát fotózni. Az Isabis egy időszakos folyó, ottjártunkkor a medrében egyáltalán nem volt víz. Nappal is nagyon különleges ez a környezet, éjszaka pedig rengeteg kompozíció lefotózására ad lehetőséget ez a terület. A panorámaképet 24 panelből fotóztam, és a Microsoft Image Composite Editorral sikerült összeillesztenem, majd az Affinity Photo-val dolgoztam fel. Nem vagyok túl gyakorlott panorámák készítésében, de azért örülök, hogy egy ilyen felvételt sikerült összehoznom.

A Delta Boötis egy nagyon szép kettőscsillag, ezen a nagyításon látványa kellemes a szemnek, sajnos a Hold nagyon zavaró észleléskor. A Stabi féle mechanika kissé kényelmetlen, ez a kettőscsillag elég magasan volt az észlelés idején. Azért mégiscsak megvolt, elég jól szemügyre vettem, megjegyeztem hol van. Akár bemutatókon is szerephez juthat. Derültet kívánok minden kedves tagnak!

Közepes átlátszóság és nyugodtság mellett észleltem a napot , először a Skywatcher skypanorama 23 mm-es 82 fokos okulárjával észleltem vizuálisan, majd lefotóztam a Napot a Canon eos 1100d fényképezőgéppel, a kómakorrektorba 2"-os Uhc szűrőt csavarva. Az Uhc szűrő hivatott kiemelni a napfoltok kontrasztjàt. Derültet mindenkinek! #csabacsillagai

BN 552 molekuláris felhőkomplexum a Cepheus csillagképben. (részlet) Az LBN 552 rendkívül halvány molekuláris felhőjét tartják a „Lynds Bright Nebula” katalógus egyik legkomolyabb kihívásokkal bíró objektumának. Ha ezt előre tudom, nem mertem volna belekezdeni:) Az objektum kiválasztása egyébként inkább a szerencsének köszönhető. Egy másik, közeli objektumot szerettem volna fotózni, de nagyon nem tetszettek az első képek. Ennél viszont semmi nem látszott az objektumból, logikus volt a választás :D A képen látható még a Cohen 129 (RNO 129) amely a sárgás/narancssárga ködök kis csoportjába tartozik. A szokatlan színezetet a közeli csillag okozza, amelynek fénye intenzíven megvilágítja a sokkal nagyobb, sötét ködkomplexumot. A kép elkészítése viszonylag hosszan elnyúlt, nem volt éppen kegyes hozzánk az utóbbi hetek időjárása.

2025.06.07-e éjszakája az előrejelzések szerint teljesen derült volt, ám az ég minőségét jelentősen rontotta mind a Hold 89%-os megvilágítottsága, mind a légkörben jelen lévő szaharai homok, és a kanadai erdőtüzek égéstermékei is. Eredetileg egy rövid Hold fotózást terveztem a hosszú fokúszú akromátommal, de végül nem így döntöttem, a fő műszerem, a 120/600-as SkyWatcher Startravelt vittem ki az ég alá. Szerettem volna kipróbálni, hogyan szuperál az 1,25”-es Baader Semi-APO szűrőm, ha a flattenerem elé teszem, egy 2”/1,25” menetszűkítő gyűrű elé. Eddig kb szinte minden mély-ég objektumot UHC szűrő + UV/IR blokk szűrő kombóval fotóztam, ami egyfelől lényegében majdnem tökéletesen eltünteti a kromatikus aberrációt, ugyanakkor galaxisok esetében nyilvánvalóan nem a legtökéletesebb választás. Korábban – amikor még nem volt flattener a fényútban – próbálkoztam már a Baader Semi-APO szűrővel, de úgy éreztem, hogy nem kaptam jobb eredményt, mintha csak simán az UV/IR blokk szűrőt használtam volna, a CA mértéke sokkal nagyobb volt, mint vártam. Most azonban ugyanezzel a szűrővel a színi hiba mértéke sokkal kisebb volt, mint korábban, ezt már el tudom fogadni. Ezek szerint számít a lencse görbületi hibájának mértéke is az aberráció mértékében? Vagy pedig a szűrő kameraérzékelőtől való távolságában van a titok nyitja? Mindenesetre nagyon örülök, hogy újra kijutottam az éjszakai égbolt alá, legutóbb április közepén tudtam kimenni, előtte pedig valamikor március vége felé… 2,5 órányi anyagot tudtam végül rögzíteni, amit egyben sikerült is feldolgozni.

Amikor egy hosszú repülőút után jön mégegy utazás Afrikán belül... A Földön hihetetlen, szinte túlvilági tájak léteznek... lehet akár a bolíviai sós síkság, vagy akár a Wadi Rum, ahonnét rengeteg filmet látni... vagy éppen egy olyan hely, ahol szinte földönkívüli növénynek kinéző fák nőnek. Namíbiában egy régióban különös, furcsa alakú fák néznek az ég felé, melyeket "Quiver Tree" nek jelölnek a táblák. Furcsa, nyelvtekerő latin neve az Aloidendron dichotomum, leginkább tegezfaként ismert. Annyira különlegesek, hogy a helyszínen már csak tiszteletből meg sem érintettük őket, inkább csak nézegettük a felfelé törő, hatalmas furcsa alakú fákat. Önmagában a helyszín is különleges és igen balesetveszélyes, hiszen a sziklák szinte teljesen gömbölyűek, ezért egy rosszul irányzott lépésnél kész is a bokatörés, messze minden orvosi segítségtől. A tegezfák az égbe magasodnak. Napközben pirító napsütés és majdnem lilás ég jelzi, hogy éjszakánként árnyékot vet a Tejút... majd hajnal felé közeledve a Vénusz. A déli féltekés égbolt mindenhogyan és mindenféle fotós berendezésben jól néz ki, sőt az újdivatú keskenysávos fotós rendszerek egészen különleges ködösségeket mutatnak meg. A tegezfák az égbe magasodnak. Napközben pirító napsütés és majdnem lilás ég jelzi, hogy éjszakánként árnyékot vet a Tejút... majd hajnal felé közeledve a Vénusz. A déli féltekés égbolt mindenhogyan és mindenféle fotós berendezésben jól néz ki, sőt az újdivatú keskenysávos fotós rendszerek egészen különleges ködösségeket mutatnak meg. ... egyfajta overkill a hazai éghez képest, de azért a nulla fényszennyezés meg a nagy tengerszint feletti magasság is rátesz egy lapáttal a minőségre. Természetesen a naptevékenységi maximum idején a légkörfény eléggé feltűnő és elég gyakran zavaró is.

Eme felvételen a H.E.S.S. site főtávcsöve látható, mely szinte beletör a Tejút sávjába. A High Energy Stereoscopic System Cserenkov távcsövei a kozmikus gamma sugarakat vizsgálják. A tudomány bámulatos, de a távcsövek is. A képen látható főtávcső harminc méter átmérőjű és még ennél is magasabbra emelkedik az égbolt felé. Mivel a távcsövek rendkívül érzékenyek, ezért világítgatás szigorúan tilos, így a fényképezőgépeket kint kellett hagyni, hogy elkészítsék eme fotókat... fotókat, ugyanis egy több száz képből álló sorozat egyik fotója lett kiemelve. Valójában ott mögötte emelkedett a Tejút fényes sávja. A felvételen nem érződik, de hatalmas izgalom volt a kamerák telepítésekor, felprogramozásakor. Egyfolytában figyeltük a rendelkezésre álló időt... végül jött a kürtszó, valamint a kisebb távcsövek elkezdtek emelkedni az égbolt felé. A nagy finálét a központi egység adta a mozgásával. Egyszerűen fenomenális élmény volt látni, ahogy a harminc méter tükörátmérővel rendelkező szerkezet a magasba emeli a többtonnás detektort.

Már régóta szerettem volna fotózni az M51-et. Azonban arra nem számítottam, hogy ennyi expó össze fog gyűlni. 26.75 óra.

A felvétel közepes átlátszóság mellett készült, gyakorlatilag fátyolfelhők, bárányfelhők között. Videó is készült, ahogy jönnek-mennek a felhők a Hold előtt. Nem messze a Holdtól látszott a Regulus-Mars-Subra által alkotott háromszög. Szabad szemmel is csodaszép látvány!

A fotón az AR:4099/4100/4101/4104 napfoltcsoportok láthatóak. Az idő nem volt a legkedvezőbb, folyamatosan fátyolfelhős volt az ég.

A 4100 as számu foltcsoport harmadjára tért vissza igy nagyon rég óta látható a nap felszinén ezért muszály volt megörökíteni. A felvétel fátylas reggeli égen készült, nagyobb sikerrel.

Ez a gömbhalmaz a bereniké haja csillagképben mintegy 58000 fényév távolságra található. Megfigyelése a tavaszi hónapokban az esti égbolton már kis távcsővel is lehetséges.

A fotó Őrimagyarósdon az észlelőhétvégén készült szombaton nemsokkal 7 óra után mielőtt a Napunk takarásba került a fáktól, így 38 másodperces videó, kb 400képkockája került rögzítésre és feldolgozásra közvetlenül egy asi air pro rendszerén.

A képen az IC 410 (egyéb azonosítói: Sh2-236 és LBN 807) emissziós ködösség látható. Az északi éggömb közkedvelt asztrofotós célpontja a Szekeres csillagkép irányában látható. Úgy tartják, hogy a ködkomplexum látványos megjelenése, a központjában lakó NGC 1893 jelű fiatal csillagokból álló halmaznak köszönhető. A csillagszél által elfújt ritkább gázok és anyagok látványos, íves formákban torlódnak fel a halmaztól távolabb. A sűrűbb képződmények - melyeket a csillagszél még nem tudott szétfújni, - pedig olyan látványos struktúrákat alkotnak, mint az objektum jellegzetes, ebihalra emlékeztető képződményei. Az IC 410 ködösséget ezért Ebihal-ködként is emlegetik. A csillagszél és sugárzás által formálódó ebihalak hatalmas, mintegy 10 fényév hosszúságú, sűrű gázból és porból álló struktúrák, úgynevezett globulák. Ezek a területek csillagok születésének helyszínei. A színes gázfelhőt itt-ott sötét porködök szabdalják. A fotó alapanyagaként szolgáló nyers képek monokróm kamerával és keskenysávú szűrőkkel készültek. A feldolgozás során az úgynevezett Hubble-palettás (SHO), azaz hamis színes eljárás szabályait követtem. 1. alkalom: Első fotózás a Quattro 300P távcsővel, 55 %-os megvilágítottságú Holdvilág mellett. Az udvarban állítottam fel a rendszert. Bortle 5 ég alatt 25x600’’ Ha kép készült. 2. alkalom: Korán befelhősödött, illetve a Hold is felkelt, ezért abba kellett hagyni a fotózást. Néhány képet ki is kellett dobnom. Bortle 5 ég alatt 12x600’’ SII kép készült. 3. alkalom: 23 óra után a célpont alacsonyra süllyedt, ezért célpontot váltottam. Holdmentes, Bortle 5 ég alatt 24x600’’ OIII kép készült. 4. alkalom: Begyűjtöttem mindhárom keskenysávú szűrővel a tervezett 4 óra 10 percnyi anyagot az „Ebihalakról”. Bortle 5 ég alatt 14x600’’ SII, 1x600’’ Ha és 2x600’’ OIII kép készült. 5. alkalom: Első kitelepülés a Quattro 300P távcsővel. Nagyon elégedett voltam. Élmény volt fotózni a nagy távcsővel sötét ég alatt. 3x6x300’’ RGB és 5x600’’ Ha kép készült.

Ezúton megosztom az első monokróm kamerával készített asztrofotómat. A Segítő Kéz nebulára esett a választásom. 2025. első három hónapjában, mindösszesen 5 napon keresztül gyűjtöttem össze a nem túl sok, mintegy 14 órányi expót. Az objektum ebben az időszakban már éjfél előtt 40° horizont feletti magasság alá süllyedt, így általában csak 2-3 órán keresztül tudtam fotózni alkalmanként. Az éjszakák további részében más, magasabban járó célpontok felé fordítottam a LACERTA-t. A monokróm kamerával dolgozni igazi élmény számomra. Mind a terepmunka, mind a képfeldolgozás nagyon izgalmas annak tudatában, hogy egyúttal új lehetőségek is nyílnak előttem, ami a kozmosz részleteinek megjelenítését illeti. A váltás új szűrőket, szűrőváltót és OAG-ot hozott magával. A mechanikát is cseréltem, de ez nincs összefüggésben a kamera váltással.

Halvány, talán ritkán is fotózott területe a Cepheus csillagképnek, emissziós, reflexiós és poködökkel, nem a legszerencsésebb kompozícióban.

Ezen az újra feldolgozott képen a Hattyú csillagkép irányában látható óriási csillagközi emissziós gáz és porfelhő részlete látható. A fotón megörökített Ha régiók (LBN168, LBN171, LBN174 és LBN177) csak kisebb részét képezik a Hattyú középtáján elterülő kiterjedt rendszernek, amely gázokban és csillagokban igen gazdag, továbbá sötét ködösségeket is bőséggel tartalmaz (B144, LDN847 és LDN849). A Tejútrendszerben elhelyezkedő komplexum egyik jellegzetes objektuma az Sh2-101 azonosítóval ellátott izzó gáz- és porfelhő, fényesen világít a kép jobb oldalán. Stewart Sharpless, amerikai csillagász 1959-ben ezzel az azonosítóval rögzítette ködösségeket rendszerező katalógusában e jellegzetes objektumot. Jellegzetessége a HD227018 jelű közeli óriáscsillag UV sugárzása által gerjesztett, Ha atomokat kibocsátó gázfelhő, Tulipán virágára emlékeztető formájából fakad. Ezért viseli a beszédes Tulipán köd nevet is. A kép másik jellegzetes objektuma egy feltételezett fekete lyuk, a Cygnus X-1, mely nem látható ugyan, de a Tulipán köd jobb oldalán látható kékes színű lökéshullámfront elárulja jelenlétét. Ennek kialakulása a fekete lyukból kiáramló anyagsugárnak köszönhető, amely a csillagközi tér anyagával ütközve a látható tartományban is érzékelhető anyagtorlódást hoz létre. A Cygnus X-1 az egyik legerősebb röntgenforrás amit felfedeztek. Éppen ezért az egyik legtöbbet tanulmányozott égi objektum is ebben a kategóriában. A nyári rövid, és egyébként sem mindig zavartalan derült éjszakák miatt nyolc alkalommal települtem ki sötét égbolt alá a Tulipán köd fotózása céljából. A képet színes asztrokamerával készítettem. A végtelen csillagmezőben rejtőző gáz és porködök hatékony megörökítése érdekében Dual-band szűrővel 19 óra 40 percet, RGB-ben pedig 9 óra 24 percet, mindösszesen tehát 29 óra 4 percet exponáltam. Az RGB anyagot a valós csillagszínek visszaadásán túlmenően a teljes kép élénkebb, ragyogóbb megjelenítéséhez is felhasználtam.

A képen halvány emissziós ködösségbe ágyazott csillaghalmaz látható. A tőlünk mintegy 6000 fényév távolságban elhelyezkedő társulás a Kis róka csillagkép irányában helyezkedik el. A középpontban látható 7,1 magnitúdó fényességű nyílt csillaghalmazt William Herschel, német-angol származású csillagász fedezte fel. Herschel 11-12 magnitúdós csillagokban meglehetősen gazdag halmaznak írta le felfedezését 1785-ben, amelyet később 6823 azonosítóval rögzítettek az NGC katalógusban. A XVIII. században Herschel nem észlelte a csillaghalmaz körül elterülő halvány, kiterjedt emissziós ködösséget. Valamivel később, 1864-ben Albert Marth, német származású csillagász, Máltáról észlelte és jegyezte fel először a halmaz közelségében lévő emissziós ködösséget. Marth halvány, kis méretű, kerek és közepén fényes objektumnak írta le az észlelést. A 14,9 magnitúdó fényességű objektum az NGC 6823 halmaztól dél-nyugatra helyezkedik el. Az NGC katalógusba 6820 azonosítóval került be. Stewart Sharpless, amerikai csillagász a XX. században végül megtalálta a nagy emissziós ködösséget az NGC 6823 körül, amit Sh2-86 azonosítóval látott el, majd 1959-ben publikált is, emissziós ködöket tartalmazó katalógusában. Az Sh2-86 aktív csillagképződési területként ismert. Az NGC 6823 úgy tartják, hogy a 2 millió évvel ezelőtt kialakult klaszter, mérete körülbelül 50 fényév. Daniel Völkel erről a régióról készített, és az Astrobin-en közzétett fotója inspiráló módon hatott rám. Nagyon megtetszett ez a terület, de korai alacsonyra süllyedése miatt ősszel fotózni nem bizonyult a legszerencsésebb vállalkozásnak. Mivel nem akartam jövő nyárig várni, még ha elaprózva is, de belevágtam a célterület fotózásába. Így alakult, hogy összesen 7 alkalommal, alkalmanként csupán csak 2-4 órányi expozícióval gyűlt össze a mindösszesen 19h 41' RGB és keskenysávú nyersanyag.