Összes észlelés

Nem volt egy akármilyen időszak, de a feldolgozásokkal annyira nem érek rá bíbelődni. Lassan kezdem kinőni a DSLR-t, de talán már nincs is olyan messze nálam a hűtöt CMOS korszak. Eme sötétködöket jobban lehetne csösszögtetni keskenysávval, hűtött cmossal, de sajnos egyelőre még nem volt lehetőségem szerezni olyat. A DSLR-ről nem fogok lemondani, de jobb ég alá rakom. Az R1-es Bortle 5 alatt van és néha telibeverik a fények. Talán jövőre már meglesz az R2 Bortle 3-ja is. Nyilván minél jobb az ég, annál kevesebbet kell exponálni adott témára és annál könnyebb a feldolgozás is.

Tegnap éjszaka derült idő lett telihold estéjén. Munka után nem is késlekedtem sokat és elindultam a kertvárosi észlelőhelyemre Zalaegerszeg szélére. Több szempontból is különleges számomra ez a kép. Legfőképpen azért, mert a ZWO ASI120 kamerámmal most csináltam először színes holdat és meg vagyok lepődve az eredményen. 😮 A másik amiért különleges az az, hogy már 3-4 hónapja nem tudtam kijutni lefotózni az égi kísérőnket. A légkör príma volt leszámítva a leheletvékony fátyolfelhőzetet.

A napfogyatkozás egyik csúcspontja volt, mikor a Hold elfedett egy napfoltot. Szerencsésen sikerült a be- és kilépést is megörökítenem.

Utólagos szerencsémre itthonról volt lehetőségem nézni a fogyatkozást. Reggel szikrázó napsütésre ébredtem, majd cirka két órányi szitkozódás következett, míg végre dél körül már meg-meg lehetett pillantani a felhők közt az akkorra rég fogyatkozó napot. Az első kontaktus észlelése így esélytelen volt, akár távcsővel, akár szabad szemmel. Aztán déltől fokozatosan kiderült, a felhőzet elvonult, és a továbbiakban semmi sem zavarta a tökéletes kilátást. A tervem az volt, hogy ötpercenként készítek egy-egy fotót, ez javarészt sikerült is. Közben hol a távcsőben, okulárral, hol a fényképezőm képernyőjén keresztül mutogattam a családomnak is az eseményt, illetve sokszor magam is csak gyönyörködtem a látványban, legjobban a Hold hegyei-völgyei ragadtak meg, ahogy vándoroltak a napkorong előtt.

Wow! Elképesztően gyönyörű látvány, igazi fodrozódó, hullámzó ködösség, szinte meg tudom érinteni. Rengeteg szálat, filamentumot látni, majd minden rész különböző fényességű. A legnagyobb összefüggő részben szálas szerkezetet látni, rengeteg hullámot lehet elkülöníteni, így olyan a hatása, mintha a viharos óceán partján állnék. Jó lenne egyszer a teljes ködöt egy látómezőben vizsgálni, órákig elnézegetném (melegebb időben...).

Ismét gyönyörű, felemelő látvány! Mindenképpen fényesebb, és talán nagyobb is, mint Őrimagyarósdról. Az is biztos, hogy lényegesen több részlet látszik, főleg a magzat fejénél tűnik fel egy-egy fényesebb anyagcsomó. A köd szélei habosak, felhősek, szinte csomósak.

Hatalmas, gyönyörű planetáris! Teljesen kerek, semmi szál, kilógó anyagcsomó nem töri meg a szimmetriát. Nyugati pereme a legfényesebb, de a köd belsejében is felsejlik néhány részlet. A nyugati ív amilyen fényes, olyan keskeny, mindig vissza-visszavonzza a tekintetem. A köd környezete is igen megkapó, szép csillagmezőben láthatjuk.

Mit tehet az amatőr, ha felhőlyukakra vár, s azok alig-alig akadnak? Keres valami fényes nyílthalmazt! Az M73 sem a legnagyobb, sem a legrészletgazdagabb, sem a legmegkapóbb objektum. Inkább azt mondanám rá, hogy aranyos. Három csillaga kifejezetten fényes, szépen kiemelkedik a környező, egyébként sem túl sűrű csillagmezőből.

Apró planetáris. Mégis, hihetetlenül színes, abszolút megkapó látvány, azonnal kitűnik a környező csillagmezőből. Mindig vissza-visszatérünk hozzá, ilyen jó ég alól egy éjszaka sem lehet kihagyni. A déli része valamivel fényesebb. A színe igazi türkiz, mint a haragos tenger.

Szikrázóan derült égen készítettem el életem első naprajzát. Remek élmény volt, a Nap tele foltokkal, volt mit megfigyelni. Az egyik napfolt leginkább egy szőlőre, esetleg cápafogra hasonlít, egy másik gyöngyök láncolata, a harmadik mint egy hegycsúcs. Kicsit olyan ez a játék, mint a felhőket nézegetni a fűben fekve, ki milyen alakzatot lát bele? Néhány foltnál remekül megfigyelhető bipolaritás, illetve a legtöbb körül kiterjedt fáklyamezők is feltűnnek.

Sokat kellett várnom, míg végre egy komoly rajzot is megengedő, hosszabb derült szakaszt kifogtam. Amikor viszont végre kiderült, tökéletes lett a binokulár teszteléséhez. Az Endymion mindig vonzza a tekintetem: nagy, változatos a táj, rengeteg különböző, apró részlet megfigyelhető, és minden holdfáziskor merőben más arcát mutatja. Külön érdekes volt felemás szűrőpárral nézni, szerintem előnyére vált. A kráter kerek, határozott vonalaival szinte fiatalos megjelenésű. Mögötte kibukkannak egy hátsó kráter falai, hegyei, melyek leginkább egy fogsorra hasonlítanak. A keleti oldal dűlői változatosak, a szürke legkülönbözőbb árnyalatait mutatják. A nyugati kráterfal törmelékes.

Igazán szép látvány, amikor néha ki-kibukkan a felhők közül. Sikerült egy hosszabban tartó felhőlyukat kifogni, ekkor szűkőr segítségével az egyik egyenlítői sáv is látszott. Érdekes volt felemás szűrővel megfigyelni, nekem tetszett az összkép. Viszont még így is vakítóan fényes volt.

Az Androméda fotózása után tettem egy próbát ezzel a galaxissal is.

Próbakép, hogy a Star Adventure 135 mm-el vezetés nélkül mire képes 2 perces expóiővel. Mondhatom, hogy a vártnál többet.

Most hogy már működik minden, egyértelmű volt, hogy erről is kell egy képet készítenem.

A júliusi fótomnál írtam, hogy a jövőben érdemes lenne több időt fektetni erre a célpontra, az október közepén adódott derült éjszakák pedig remek lehetőséget adtak rá.

Kihasználva a kedvező időjárást, egy fotós társammal kitelepültünk Salomvárra asztrotájképezni :)

Kihasználva a kedvező időjárást, egy fotós társammal kitelepültünk Salomvárra asztrotájképezni :)

Mindenszentekhez és halottak napjához közeledve jöjjön egy szellemes kép. Körülbelül 550 fényévnyire, a Cassiopeia csillagképben található ez a halvány ködösség. A Gamma Cassiopeiae (Navi) sugárzása alakítja, amely lassan erodálja a kísérteties por- és gázfelhőt. A Navi a Napunknál 19-szer nagyobb tömegű és 65 000-szer fényesebb, 1,6 millió km/óra sebességgel forgó kék-fehér szubóriás. Sugárzása olyan erőteljes, hogy a tőle nagyjából 3 fényévnyire lévő IC59 és IC63 ködöket hidrogén-alfa sugárzás kibocsátására készteti. Első ránézésre teljes egészében emissziós ködnek tűnik, de a halvány kékes árnyalat - főleg az IC59 felületén - a Gamma Cassiopeiae visszavert fénye, tehát reflexiós köd is.

A 2022. október 25-én látott napfogyatkozás alkalmával sajnos borultam volt. Kb. 4 percig volt vékony felhőzet, akkor sikerült ezt a képet elkészíteni. A képen kezd látszani a granuláció és látszik néhány napfolt.