Mélyég észlelések

Az NGC 5907 egy rendkívül vékony, éléről látszó spirálgalaxis a Sárkány (Draco) csillagképben, amelyet gyakran Knife Edge Galaxy néven emlegetnek (Késél-galaxis). Az éléről látszó korong miatt a galaxis egy vékony, penge-szerű fénycsíknak tűnik, amelyet egy sötét porkorong szel ketté. Távolság kb. 46–53 millió fényév (különböző mérések szerint). A porkorong szépen kirajzolódik hosszabb expozícióknál. A galaxist most az tette népszerűvé, hogy április 22-én egy II-es tipusú szupernóvát (hidrogénvonalas, magösszeomlásos) fedezett fel a japán Yasuo Sano. A szupernóva egy nagytömegű csillag robbanása, amely a csillag életének végső fázisában történik. A szupernóva-robbanás során a csillag hatalmas energiát szabadít fel, és a robbanás fénye hetekig vagy hónapokig látható marad az égbolton. A szupernóváknak különböző típusai léteznek, például I. és II. típusú szupernóvák, amelyek a hidrogén vonalakban térnek el. Ezek a robbanások nemcsak lenyűgöző látványt nyújtanak, hanem alapvetően alakítják az univerzum fejlődését és a környezetükben található nehéz elemek keletkezését is. A külső rétegek hidrogénben gazdagok voltak, ezért II-es típus. A robbanás után neutroncsillag vagy fekete lyuk maradhatott vissza, és a kidobott anyag több ezer km/s sebességgel tágul.

Ikergyűrűs kvazár A QSO 0957+561A/B – az ún. Ikergyűrűs kvazár – az elsőként felfedezett gravitációsan lencsézett kettős kvazár, amely valójában egyetlen távoli kvazár két képe, 417 napos fényút‑különbséggel. Gravitációsan lencsézett kvazár. Távolság: ~8,7 milliárd fényév. A lencséző objektum egy óriás elliptikus galaxis, G1, egy galaxishalmaz tagja. Ez volt az első kvazár, amelynél sikerült bizonyítani Einstein gravitációs lencsézését közvetlen megfigyeléssel (1979). A két kép spektruma és vöröseltolódása azonos, ami már 1979-ben jelezte, hogy nem két külön kvazárról van szó, hanem egyetlen objektum kettős képéről. A 417 napos időkésés lehetővé teszi a téridő geometriájának és a Hubble‑állandónak a becslését. Ez a rendszer volt az egyik első „időkéséses” H₀‑mérés alapja. Az égbolton a Nagy Medve (Ursa Major)csillagképben található. Koordinátái (J2000):RA: 10h 01m 20.99s Dec: +55° 53′ 56.5″. A két komponens 16–17 magnitúdó körül már izgalmas kihívás! De mi is az a kvazár? A kvazár (quasi-stellar radio source) eredetileg olyan csillagszerű pontforrás volt az égen, amely erős rádióhullámokat bocsátott ki, de optikailag csak egy halvány csillaghoz hasonlított. Később kiderült, hogy ezek távoli galaxisok aktív magjai, amelyek fényessége gyakran meghaladja a teljes befogadó galaxis összes csillagának fényét. A kvazárok középpontjában egy szupermasszív fekete lyuk található, amely körül egy forró, gyorsan forgó akkréciós korong izzik. A fekete lyukba hulló anyag hatalmas energiát szabadít fel, ami a kvazárt a Világegyetem egyik legfényesebb objektumává teszi. Miért tűnnek csillagszerűnek? A kvazárok annyira távol vannak (több milliárd fényévre), hogy még a nagy távcsövek számára is pontszerűnek látszanak. Innen ered a nevük: kvázi csillagszerű rádióforrás. Még röviden a gravitációs lencséről. Ez egy olyan jelenség, amikor egy nagy tömegű objektum – például egy galaxis vagy galaxishalmaz – meggörbíti a mögötte lévő fény útját, így a háttérben lévő forrás képe eltorzul, felerősödik vagy akár többszöröződik. A tömeg meghajlítja maga körül a téridőt, és ezzel együtt a fény útját is. Ez pontosan az az effektus, amelyet Einstein általános relativitáselmélete jósolt meg. A fény nem egyenes vonalban halad tovább, hanem követi a görbült téridőt, mintha egy óriási, láthatatlan optikai lencsén menne keresztül. Röviden, a gravitációs lencse nem fizikai tárgy, hanem a téridő görbülete. A kép nem túl látványos, de a csillagászok szíve egy ilyen képtől igazán megdobban.

Az M3 volt az első objektum a Messier-katalógusban, amelyet maga Charles Messier fedezett fel, és az egyik kedvenc gömbhalmazának tekintette. Az M3 könnyen felkerült a gömbhalmazok top ötös listájára. Fényes magjában számtalan csillag halmozódott fel olyan vastagon, hogy úgy tűnik, minden irányba indákká ömlik. Annak ellenére, hogy a nagyobb amatőr teleszkópokban buja megjelenése van, a becsült 500 000 napnak csak egy töredékét látjuk. Az M3 körülbelül 34 000 fényévre fekszik a Földtől a Tejútrendszerben, messze a galaktikus sík felett,a Canes Venatici (Vadászebek) csillagképben. A 180 fényév körüli valódi átmérőjével a gömb olyan hatalmas, hogy bőven kitöltené a Föld és a Hyades-halmaz közötti teret. Kora ~11.4 milliárd év (nagyon ősi populáció). A magja kb. 6 ívperc átmérőjű, nagyon sűrű csillagmezővel. Ezért kell óvatosan bánni az expóidővel, mert a mag könnyen telítődik. 1913-tól napjainkig folyamatosan fedeznek fel új változócsillagokat benne.

Ezen a nagyításon már elkezdett grízesedni, peremén meg-megcsillant néhány csillag.

43x-os nagyításon nem látszott bomlani, közepén határozottan fényesebb korong.

Készítettem két nagyobb mozaikot Namíbiában az utolsó éjszakákon. Ehhez a mozaikhoz egy olyan rendszert vittem ki, ahol a 6x30-as kereső a 135mm-es objektívtartó tetejére lett szerelve egy kis 3D nyomtatott alkatrész segítségével. A Star Adventurer L platform segítségével a deklitengelyen a finommozgatóval toltam odébb a látómezőt, majd egy sor panel után a rektatengelyt állítottam kicsit odébb. A Lacerta M-Gen2 segítségével pontszerűek lettek a csillagok, de mind a 110 alkalommal a kis keresőjét csillagra kellett állítani és újból elindítani. Mivel nem vállaltam be a túra miatt nagyobb távcsöves rendszert, se mechanikát ezért a manuális állítgatás az 5°C-ban és a szélben nem volt egyszerű az épület tetején, de a felvételért megérte. A képek kalibrálása után viszont észrevettem, hogy a 6D-nek van bizonyos befénylése, ami akkor jelenik meg, amikor az élőképből rögtön exponál, és olyankor a kijelzőn marad egy kis fény sajnos, így a legtöbb képen volt némi gradiens. Így nem is tökéletes a háttér, de szerintem a kép vállalható. Házifeladatként már épül a dedikált kamerás mozaikolós rendszer, hogy a legközelebbi alkalomkor majd automatán letudja tapogatni az égbolt ezen részét. ( igazából csináltam ilyet, de idehaza két kép között volt már gradiens a légkör miatt... ) .

95%-os megvilágítottságú Hold miatt valami fényesebb objektumot kerestem célpontnak, Ezért esett a választás az M3 gömbhalmazra. A nem túl hosszú, 2 perces expozíciós idő ellenére sok távoli galaxis is megjelenik a képen. A legnagyobb az NGC5263, és én még 31-et találtam a képen 🙂

Telehold után három nappal, erős holdfázis közepette sikerült megörökíteni az SN 2026kid szupernvát az NGC 5907 Késél-galaxisban, a Draco csillagképben. A képfeldolgozás PixInsight-tal történt (bias, dark, flat, local normalization, registration, integration, automatic background-subtraction, gradiens-korrekció, fluxus- és színkalibráció Gaia-csillagokkal, BlurXTerminatorral és NoiseXTerminatorral, majd görbézéssel és a szaturáció emelésével.

Figyelem! Nyomokban galaxist tartalmaz 😉 S50. 700x10 sec. AZ mód. Városi, lakótelepi körülmények.

Április 30-án a Hold 99%-os megvilágítottságánál, elég szeles időben nem gondoltam, hogy bármiféle mélyég objektumot fotózzak, de mivel derült volt, egy-két beállítást, tesztet el lehet végezni a távcsövön. Ezek után jött az ötlet, hogy nézzünk rá Draco csillagképben lévő NGC 5907 galaxisra amiben 2026.04.22-én felfedeztek egy szupernóvát. Már az első 3 másodperces kereső képen is látszott halványan, de jól kivehetően a galaxis magja és közelében az SN2026kid-nek nevezett vendégcsillag. 2 perces nyers képeken már a galaxisnak a porsávja is látszott. Elindítottam a fotózást, amíg a felhők fölém nem értek sikerült kb. 4,5 óra nyers képet gyűjteni.

A helyszín Ausztria, Trahütten. A Nagy Medve csillagképben található Messier 82 galaxis fotója ASI 585MC Pro kamerával, Ágoston Zsolt és Dr. Csizmadia Szilárd segítségével, a képfeldolgozás Pixlnsight-tal készült.

Márciusban kezdtem el fotózni ezt a látványos galaxist. Több éjszakán keresztül gyűjtöttem a képeket, amikből sokat ki kellett szelektálni a fátyolfelhős, párás időjárás miatt. A képek UV/IR szűrővel készültek, de így is elég szépen látszódnak az aktív csillagkeletkezési területek. Az M101 (Messier 101), közismert nevén a Szélkerék-galaxis a Nagy Medve csillagkép irányában látható, lapjával felénk forduló hatalmas spirálgalaxis, ami körülbelül 24 millió fényévre található a Földtől. A képen jól megfigyelhetőek a galaxis spirálkarjai, a bennük húzódó sötét porsávok, valamint a fényes, rózsaszínes HII régiók, amelyek hatalmas csillagkeletkezési területek.

A VCSE észlelőtáborában készült felvételem az NGC 281 Pacman-ködről. A felvételt hamisszínes eljárással, a Hubble-paletta szerint dolgoztam fel. A kiváló hangulatú, Őrimagyarósdon megrendezett táborozás során fordítottam a tubusom a "Pacman-ködként" is ismert emissziós köd irányába. A szabálytalan kör alakú, főként hidrogénből és oxigénből álló ködösségben egy nagy sötétköd figyelhető meg, ez alkotja a Pacman-köd száját. Az IC 1591 katalógusszámú fiatal, néhány millió éves nyílthalmaz is látható benne, ami a köd anyagából született és ionizálja azt, emiatt láthatjuk. A nebula peremén láthatóak a Bok globulák, melyek valójában a hidrogénfelhő sűrűbb részei, ezért ellenállnak a nyílthalmaz csillagszelének, leárnyékolva a mögöttük lévő térséget. Kedvező esetben a globulákból újabb naprendszerek keletkezhetnek. Edward Barnard fedezte fel 1881. november 16-án a 9500 fényév távolságra lévő, 96 fényév átmérőjű ködösséget.

Az M3 (NGC 5272) egy rendkívül fényes és sűrű gömbhalmaz a Vadászebek csillagképben, melyet Charles Messier fedezett fel 1764-ben. Körülbelül 33 900 fényévre található, több mint 500 000 csillagot tartalmaz, és már kis távcsővel is látványos. Március és július között a legkönnyebb megfigyelni, az Epszilon Bootis csillagtól nyugatra kereshető. Főbb jellemzők és adatok: Felfedezés: Charles Messier (1764. május 3.). Távolság: ~33 900 - 34 000 fényév. Fényesség: 6,2 magnitúdó. Átmérő: Kb. 90 fényév. Csillagszám: ~500 000 csillag (gyakran említik, hogy legalább 44 500-at részletesen tanulmányoztak). Csillagkép: Vadászebek Megfigyelés: Elhelyezkedés: Az Ökörhajcsár és a Vadászebek határán, az Arcturus és a Cor Caroli között félúton található. Eszközök: Szabad szemmel nem, de kisebb binokulárral már foltként látható, nagyobb amatőrtávcsövekkel csillagokra bontható. Időszak: Tavasszal és nyár elején a legmagasabban van az égbolton. Az M3 a Messier-maraton során az M64 után és az M98 előtt észlelhető, gazdag RR Lyrae típusú változócsillagokban.

A Málna-köd egy Ha-OIII emissziós ködösség az Orion csillagképben a Bellatrix csillagtól jobbra. Az IFN ködösségek mellett egy Van den Bergh-katalógusban megtalálható 38-as számú objektum is helyet foglal, ami viszont egy kék reflexiós ködösség. Tulajdonképpen a két objektum kombinációja adja a régió szépségét, nehézségét és bonyolultságát is. A ködösség fotózása annyiban volt problémás, hogy már nagyon alacsonyra került a Kúp-köd fotózása után, ezért pár felvételt ki kellett dobni a plusz diffrakciós tüskék miatt. Délnyugattól egészen északnyugati magas fák vannak, melyek védetté teszik a csillagdát a szél ellen, de be is lógnak 45-40° környékén. ( Bár azalatt csak ritkán fotózok, viszont most az objektum amúgyis alacsonyan volt. ) Véletlenül találtam rá a régióra és nagyon megtetszett az egész, gondoltam a szép koratavaszi derült sorozatban lefotózom és gyűjtök annyi fotót róla, amennyit lehetséges.

A Málna-köd egy Ha-OIII emissziós ködösség az Orion csillagképben a Bellatrix csillagtól jobbra. Az IFN ködösségek mellett egy Van den Bergh-katalógusban megtalálható 38-as számú objektum is helyet foglal, ami viszont egy kék reflexiós ködösség. Tulajdonképpen a két objektum kombinációja adja a régió szépségét, nehézségét és bonyolultságát is. A ködösség fotózása annyiban volt problémás, hogy már nagyon alacsonyra került a Kúp-köd fotózása után, ezért pár felvételt ki kellett dobni a plusz diffrakciós tüskék miatt. Délnyugattól egészen északnyugati magas fák vannak, melyek védetté teszik a csillagdát a szél ellen, de be is lógnak 45-40° környékén. ( Bár azalatt csak ritkán fotózok, viszont most az objektum amúgyis alacsonyan volt. ) Véletlenül találtam rá a régióra és nagyon megtetszett az egész, gondoltam a szép koratavaszi derült sorozatban lefotózom és gyűjtök annyi fotót róla, amennyit lehetséges.

Az Orion-köd (Messier 42) az egyik legismertebb és leglátványosabb mélyég-objektum az égbolton. Ez a diffúz emissziós köd az Orion csillagképben, pontosabban az Orion övétől délre található. Szabad szemmel is látszik, még mérsékelten fényszennyezett égbolton is. Az Orion köd (M42, NGC 1976) két fényes csillagközi gázfelhő, nagyon közel egymáshoz, részben egybefolyva. Valójában egy objektum, amelynek egy részét sötét felhő takarja el. Sőt, mindkét felhőrész egy hatalmas kiterjedésű halvány ködtenger legfényesebb része csak. A felhő mélyén új csillagok születnek az összesűrűsödő gázból, látható egy fiatal csillagokból álló halmaz is: a Trapézium A híres Trapézium-halmaz, egy rendkívül fiatal nyílthalmaz, amely lényegében a köd központi része. Első pillantásra négy fényes csillagot látunk, trapéz alakban elrendeződve – innen ered az elnevezése. Jobb látási körülmények között hat csillag is megfigyelhető. Ezek közül kettő valójában szoros kettőscsillag, amelyeket közvetlenül ugyan nem tudtunk két csillagra bontani, a csillagászati mérésekkel mégis megállapítható volt, hogy a csillag két tagból áll. Trapéz csillagai rendkívül fiatalok, alig félmillió évesek. S mégis, ezek a csillagok számítanak a legidősebb csillagoknak az Orion-ködben, és maga a nyílthalmaz is éppen még csak kialakulóban van. Az Orion-köd rengeteg érdekességgel szolgál, ami a csillagok és bolygórendszerek kialakulását illeti. Félezernél több változócsillag van a ködben és környezetében. Távcsővel megfigyelve az Orion-köd az egyik leglátványosabb égi látnivaló. Bár vizuális észlelés során a legtöbb köd színtelennek látszik – mivel szemünk gyenge fényben nem érzékeli a színeket –, az Orion-köd annyira fényes, hogy nagyobb távcsövekben különböző színei is, főleg a zöld és a vörös is megpillanthatók. És természetesen ez a köd az egyik legnépszerűbb asztrofotós célpont is egyben. Az Orion-köd a Földhöz egyik legközelebbi, nagyjából 1300 fényév távolságra levő jelentős csillagkeletkezési régió, ezért a csillagászok számára kiemelten fontos a kutatása. A csillagok és az azokat körülvevő bolygórendszerek kialakulásának számos fázisa megfigyelhető itt. Az Orion-köd egy óriási molekulafelhő-rendszer része, amely magában foglalja többek között a Lófej-ködöt, az M43-at és az M78-at is. Ezekben a régiókban a csillagkeletkezés helyenként eltérő intenzitással zajlik. Amit télen majd igyekszek én is megörökíteni, persze függ az időjárástól is. Ezért az Orion-köd nemcsak látványos célpont a megfigyelők számára, hanem kulcsfontosságú objektum annak megértéséhez is, hogy hogyan születnek a csillagok és a bolygórendszerek. Végre elkészűl! Nagyon sok fotót megnéztem erröl a csodálatos objektumról és úgy döntöttem, hogy én keskenysávban fogom meglőni. Szerintem jól döntöttem! Ebben a fotóban rengeteg érzelem belekerűlt mire így, ebben a formájában elkészűlt! Sok-sok várakozás, mérgelődés, félelem, sírás és bosszankodás, na de persze öröm és boldogság is. Számtalan, megmondhatatlan próbálkozás. Többszöri nekifutás, mert valami mindig közbeszólt. A hideg, persze nem én fáztam, hanem a 'vezetékek'. A kristálytiszta eget látva, munkából a suliba beköszönés, onnan haza ezerrel. Mert hát ezt az estét nem fogom kihagyni. Minden összepattintva, ahogyan a NAGYKÖNYVBEN meg van írva. Erre nem működik a vezetés! NEM! Miért nem? Mi történik? Miért dobja el egymás után a vezetést? Mit csinálok rosszúl? Mindjárt felborítom az egészet érzéssel, csalódottan bepakoltam. Következő alkalom: az előrejelzések szerint minden okés a fotózáshoz. Kipakolás ismét, minden rendben, a vezetés patent, minden beállítás hibátlan. Indulhat a fotózás..., erre a mechanika tápja gondolt egyet és tüzijáték szerű szikrákat szórva "örült" velem. Na hirtelen a vezetéket kirántva a sírás is kitőrt belőlem. Itt már minden reményem elszállt. Most az egyszer örültem, hogy napokig tartó felhős idő közeledik, mert nem volt másik tápom. Közben teltek a napok, s így az Orion egyre kevesebb időt adott. 1-2 órákat tudtam fotózni, mielőtt eltűnt a fák mögött. De most úgy érzem, hogy az Univerzum elég expóidővel ajándékozott meg. Beleláttam még egy ördögfejet és egy grillcsirkét is a szerkesztés előre haladása közben. Ilyenkor már félretettem. Egyszer-kétszer el is aludtam közben. Ez lett belőle.

Március elején, több éjszakán át gyűjtöttük. Mindíg 29° alatt látszik, nehéz célpont. Nagyon örültünk neki.

Március elején több éjszakán át gyűjtöttük. Bemutatókon nagyon népszerű, főleg a gyerekek körében. A Seestar a nyílt halmazt tatlálta meg az atlaszában, azért NGC 2175 lett a felírat, de igaza van az is rajta van.

A Medúza-köd (IC 443) egy látványos, nagyjából 5000 fényévre található szupernóva-maradvány az Ikrek (Gemini) csillagképben. Egy körülbelül 3–30 ezer éve felrobbant nagy tömegű csillag gázfelhője, amely a környező csillagközi anyaggal kölcsönhatva alakult ki. A mellékelt képet egy 0,79x-es reduktorral szerelt 80/500-as apoval készítettem. A H-alfa és a SII képek rögzítésének kezdetén, csak néhány nappal voltunk túl a teli holdtól. Az objektum rögzítése 2026.03.06-15. között történt