Mélyég észlelések

1 hónappal ezelőtt lett vezetés a távcsövemhez, ám kipróbálni nem volt lehetőségem a kegyetlen időjárás miatt. Most pedig a növekvő Hold teszi kedvezőtlenné az annyira várt derült éjszakákat, de halmazokat ilyenkor is jól lehet fotózni. Tőlünk mintegy 7000 fényévre lévő, fiatal (12-14millió éves) csillagokból álló kettős halmazt fotóztam.

Elsőfény az új felszereléssel. A fénykép a Nemzeti Tehetség Program által kiírt Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj támogatásával valósulhatott meg.

Első tesztem a Canon ef objektivvel,végre valahára tiszta az égbolt,bár a sok füst nem igazán kedvez a fotózásnak.Kedvenc nyilthalmazomra esett a választás,kezd megtetszeni a kis obi :-DD

Tegnap este végre ismét tesztelhettem az uj objektivem,a téli csillagképem eme egyik legszebb régiójára esett a választásom.Pólusra állás után inditottam is a gépet,a fűtőszalagom ki-ki kapcsolt ugyhogy sok képet sajnos ki kellett dobnom,de még igy is elégedett vagyok a kis optikával.

Az NGC 6820 (más néven Sharpless 2-86) egy emissziós köd a Kisróka (Vulpecula) csillagképben, amely körülbelül 6000 fényév távolságra található a Földtől. A köd egy csillagkeletkezési régió része, és szorosan kapcsolódik az NGC 6823 jelű fiatal nyílthalmazhoz, amelyet körülölel. Leglátványosabb jellegzetességei a gázból és porból álló sötét, ujjszerű oszlopok (úgynevezett "elefántormányok"), amelyeket a nyílthalmaz forró, fiatal csillagainak sugárzása és csillagszele formált. A ködben számos "Bok-globula" (sűrű por- és gázfelhő) található, amelyekben jelenleg is új protocsillagok születnek. A köd átmérője körülbelül 50-55 fényév. Bár kiterjedt objektum, halványsága miatt vizuálisan nehezen észlelhető; leginkább asztrofotókon, különösen H-alfa szűrővel készített felvételeken mutatkozik meg részletesen.

Sok erőfeszítéssel, kihasználva az elmúlt pár jónak indult éjszakát, sikerült befejeznem egy újabb fotót a Cygnus csillagkép egy kevéssé ismert területéről, nevezetesen az Sh2-115 emissziós ködről. Mivel eléggé halvány, így 10 perces expozícióval készítettem a nyers képeket, amit nehezített az időnként átvonuló fátyolfelhő. Ezért összesen 4 éjszakán át fotóztam a területet. A Sharpless 115 a, a Hattyú csillagkép alfacsillagától északra és nyugatra terül el. Stewart Sharpless csillagász 1959-es katalógusában (Sh2-115 néven) megjegyezte, hogy az emissziós köd a Tejútrendszer egyik külső óriási molekulafelhőjének szélén fekszik, körülbelül 7,500 fényévnyire. A Berkeley 90 csillaghalmaz forró csillagai táplálják a köd ragyogását. A halmazcsillagok valószínűleg csak 100 millió évesek, és még mindig beágyazódnak a Sharpless 115-be.

Az éjszaka befejezéseként, mivel a nagy projekt objektuma az SH2-132 a látóhatár alá süllyedt, egy gyors M45 Plejádok, vagy a magyar ismertebb nevén Fiastyúk fotó.

Mivel a hold 50%-os töltöttségű, így terv szerint csak csillaghalmazok fotózása jöhet szóba. A bagolyhalmazt már régen szerettem volna a saját asztrofotós gyűjteményemben tudni, így a terv az volt, hogy kb. 250db 1 perces expóval megörökítem. Az időjárás természetesen közbe szólt, mert 140 után jöttek a felhők. Ennek ellenére elkészítettem a végső képet, ami úgy gondolom elég jó lett. Maga a halmaz egyébként több mint 7,900 fényévre fekszik a Naptól. Becsült életkora 21 millió év. A halmazt az amatőr csillagászok néha Bagolyhalmaznak vagy E.T.-nek nevezik. Két fényes csillag, a Phi Cassiopeiae (5-ös magnitúdó) és a HD 7902 (7-es magnitúdó) szemként képzelhető el. Összehasonlításképpen, ha a Nap a Phi Cassiopeiae-vel azonos távolságban lenne, mindössze 17,3 magnitúdóval ragyogna. Ez azt jelenti, hogy minimum egy 250/1000-es tükrös távcső kellene az észleléséhez.

Az IC 63, a Cassiopeia szelleme, egy köd a Cassiopeia csillagképben, amely körülbelül 550 fényévnyire található a Földtől. A gázból és porból álló ködösséget a közeli Gamma Cassiopeia (más néven Navi) csillag világítja meg, amely körülbelül 8 millió éves, és az energia sugárzása 19 ezerszerese a Napnak . A köd 2 fényévnyi területet foglal el, ami körülbelül 1,89x10 a 13.-on. kilométer. Kimondva (tizennyolcbillió-kilencszázmilliárd km). Bár a köd pontos kora nincs jól dokumentálva, a csillag ultraibolya sugárzása erozálja, és valószínűleg több ezer vagy millió év alatt eloszlik, bár a sűrűbb részek összenyomódnak, hogy új csillagokat képezzenek. A kép elkészítésében rendkívüli kihívást jelentett számomra a képen látható Navi csillag, melynek tömege 17-szerese a Napnak.

Az elmúlt hetekre jellemző ködös időszak lehetővé teszi az elmúlt évek nyers felvételeinek újra feldolgozását. Így került sor a Spirálfürt-nek is nevezett M34 (NGC1039) nyílt csillaghalmazra. A Perszeuszban található, körülbelül 1500 fényévre. A halmaz hozzávetőlegesen 400 csillagot tartalmaz, és 7 fényévnyi távolságra terjed ki. Becsült kora 180 millió év.

Az "Oroszlán-köd" (SH2-132) egy halvány, de csillagászok számára érdekes diffúz csillagköd a Cepheus (Cepheusz) csillagképben, melyet asztrofotósok is előszeretettel örökítenek meg. Nagyjából 10 400 fényévre van tőlünk. A rejtőzködő oroszlánt egy speciális technikával, keskeny sávú szűrőkkel sikerült megörökítenem. Az Oroszlán-köd szépsége abban is rejlik, hogy a vöröses-narancsos, hidrogénben gazdag régió mellé társul egy ionizált oxigénben gazdag, kékes terület is, amely egy speciális színpalettát (Hubble-paletta) alkalmazva láthatóvá is válik.

A felvételt az NGC-7635 jelű emissziós ködről készítettem,amelyen látható a kép alsó részén a Messier 52 nyílthalmaz is. A ködösség központjában a Napunknál körülbelül negyvenszer nagyobb tömegű szuperóriás található. Az óriás csillagszele hihetetlen erővel fújja szét a körülötte található csillagközi anyagot, ami részben a csillag által kidobott anyag. A csillag nagy energiájú sugárzása világításra gerjeszti az őt körülvevő hidrogénből álló gázfelhőt, ami 656,2 nm-es H-alfa vonal hullámhosszán nagyon erősen sugároz. A ködösség közepén látszódó buborék 7 millió km/h-s sebességgel tágul. Központi csillaga valószínűleg néhány millió éven belül szupernóvaként fogja végezni. Átmérője 6 fényév (5,67·1016 m) A felvételeket monokróm kamerával készítettem hidrogén, oxigén és kén szűrők segítségével. A kén felvételek vörös, az oxigén kék és a hidrogén zöld színt kapott. A felvételeket a kertemben készültek és Siril illetve Photoshop szoftverrel dolgoztam fel.

Bohócarc-ködöt leggyakrabban Pacman-ködként emlegetik. Edward Barnard fedezte fel 1881. november 16-án a 9500 fényév távolságra lévő, 96 fényév átmérőjű ködösséget. A szabálytalan kör alakú, főként hidrogénből és oxigénből álló ködösségben egy sötétköd figyelhető meg. Az IC 1591 katalógusszámú fiatal, néhány millió éves nyílthalmaz is látható benne, ami a köd anyagából született és ionizálja azt, emiatt láthatjuk. A nebula peremén láthatóak a Bok globulák, melyek valójában a hidrogénfelhő sűrűbb részei, ezért ellenállnak a nyílthalmaz csillagszelének, leárnyékolva a mögöttük lévő térséget. Kedvező esetben a globulákból újabb naprendszerek keletkezhetnek. A felvételt hamisszínes eljárással, a Hubble-paletta szerint dolgoztam fel.

Büszke vagyok, hogy a szülőfalumból ilyen felvételt készíthettem, így most már nem csak számomra válik láthatóvá, hanem meg is tudom mutatni, hogy milyen lélegzetelállító csodák vannak a fejünk felett az égen. A fotót hidrogén, kén és oxigén szűrők segítségével, majd a Hubble-palettával dolgoztam fel. 1787-ben fedezte fel Caroline Herschel, testvére, William Herschel katalogizálta a Cepheus csillagképben található ködösséget, melynek anyagából jelenleg egy nyílthalmaz alakul ki. Az így kialakuló csillagok "szele" néhány millió éven belül szétoszlatja a ködöt, viszont a nyílthalmaz csillagainak egy része túlélheti a Napot is. Megközelítőleg 8000 fényévre található. A sugara kb.20 fényév. A vöröses hidrogén köd félkör alakban vesz körül egy világosabb, kékes színű területet. A vöröses emissziós köd a kép közepe fele a legfényesebb, innen "balra" gyorsan csökken fényessége, viszont "jobb oldalt" lassabb az átmenet élénkvörösből teljesen feketébe. A hidrogénfelhőt számos nagy kiterjedésű sötétköd tagolja. A vöröses köd egy csuklyát viselő alakot formáz, innen származik elnevezése is. Csúcsos csuklyája a kép tetején halványan kivehető, mellkasa előtt helyezkedik el az említett világosabb terület.

Az NGC 7000 köd mexikói-öböl területe nagyon megtetszett, ezen területen csillagok keletkezése zajlik, ezért tűnik ilyen fényesnek ez a terület. A ködöt ionizált hidrogén, oxigén és kén alkotja, emiatt lehet keskenysávban fotózni, Hubble palettával. Ezeket a képeket Siril, illetve Photoshop szoftverrel szerkesztettem.

A képet hűtött monokróm kameréval készítettem, hidrogén, oxigén és kén szűrőkkel. A feldolgozás a Siril és a Photoshop szoftverrel történt. A képen látható a Cygnus X-1 fekete lyuk által keltett lökéshullám. Mégis a kép leglátványosabb része a tulipánra hasonlító emissziós köd.

Nem egy mély egezős optika,de gondoltam teszek egy próbát vele,mivel a Tejút minden részét imádom azért erre esett a választásom...szerkesztésnél nem akartam túl húzni a dolgokat inkább maradtam a természetes hatásnál

Kiváncsiságból megvettem a kis Seestar s30 robottávcsövet,de igazság szerint nem az én műfajom úgy érzem....azért egy párszot elővettem és még fogom is szerintem...mikor időhiány van és gyorsan kell ,akkor nagyon is megfelel :-D

A képet még Októberben fotóztam, egyderült éjszakán. Végre azon napon nem voltak felhők, és volt időm a rendszert elíndítani. A képeket már a pixinsight dolgoztam fel. A Triangulum-galaxis (M33, NGC 598) mintegy hárommillió fényévre levő spirálgalaxis az Északi Háromszög (Triangulum) csillagképben. Mérete kicsinek számít szomszédaihoz – a Tejútrendszerhez és az Androméda-galaxishoz – képest, de átlagosnak mondható a legtöbb spirálgalaxissal összehasonlítva.

Az M74-galaxis szerkezetre egy szinte tökéletes Fibonacci spirál, amely körülbelül 32 millió fényévnyire található, a Halak (Pisces) csillagképben.  Átmérője körülbelül 95 000 fényév, mérete nagyjából megegyezik a Tejútrendszerével, és körülbelül 100 milliárd csillag alkotja. Alacsony felületi fényessége miatt nehezen észlelhető, valószínűleg ezért a "Fantom-galaxis" elnevezés