Összes észlelés

Számomra a Tejút a legszebb csoda az éjszakai égbolton,mindig magával ragad a szépsége,kedvenc fotózási témám is egyben.

November elején végre volt egy kis tiszta egem,ami manapság igen ritka errefelé...gondoltam ki is használom ...

A képet még Októberben fotóztam, egyderült éjszakán. Végre azon napon nem voltak felhők, és volt időm a rendszert elíndítani. A képeket már a pixinsight dolgoztam fel. A Triangulum-galaxis (M33, NGC 598) mintegy hárommillió fényévre levő spirálgalaxis az Északi Háromszög (Triangulum) csillagképben. Mérete kicsinek számít szomszédaihoz – a Tejútrendszerhez és az Androméda-galaxishoz – képest, de átlagosnak mondható a legtöbb spirálgalaxissal összehasonlítva.

Az M74-galaxis szerkezetre egy szinte tökéletes Fibonacci spirál, amely körülbelül 32 millió fényévnyire található, a Halak (Pisces) csillagképben.  Átmérője körülbelül 95 000 fényév, mérete nagyjából megegyezik a Tejútrendszerével, és körülbelül 100 milliárd csillag alkotja. Alacsony felületi fényessége miatt nehezen észlelhető, valószínűleg ezért a "Fantom-galaxis" elnevezés

Életem második olyan "hullócsillaga", melynek hangja is volt... Ez egy bolida, mely teliholdfényességű tűzgömböt jelent. A 2018-asat csak az allsky kamera fogta... Ezt már a timelapse szettem is. Az egyik éjjel a tájat egy óriási tűzgömb világította be. Biztosan láttatok már hullócsillagot, akár tűzgömböt, de olyat kell itt elképzelni, amik a neten mennek, amikor teljesen nappali fénybe borul a táj. Na ez olyan volt, és ennek hangja is volt. Valahol ott a Gambsberg környékén leeshetett egy meteorit is.

2025.05.22-én Namíbiában, az Isabis-völgyben fekvő Isabis Astrolodge udvarán készült felvételem a Kentaur csillagképben található NGC 4945 katalógusszámú küllős spirálgalaxisról. A galaxis az élét mutatja felénk, ezért elnyúlt-elliptikus alakúnak látszik, sötét, sűrű por- és gázfelhők szabdalják, színe vöröses-sárgás. Seyfert-galaxis, erős rádió- és röntgenforrás a magjában aktív nagytömegű fekete lyuk miatt. Továbbá csillagontó galaxis is, aktív csillagkeletkezés folyik benne, eddig két szupernovát fedeztek fel a galaxisban. A galaxis körülvevő haló kifejezetten nagytömegű a többi galaxishoz viszonyítva is. James Dunlop fedezte fel 1826-ban, az M83 galaxiscsoport egyik legfényesebb tagja, 165 000 fényév az átmérője és 11 millió fényévre van tőlünk.

Az idei tél egyik leghangulatosabb időszaka tegnap estére esett ( egyelőre ). Egésznap csodás volt a zselici táj a vastagon havas fákkal. Síkvidéken 15cm hó hullott, fent a zselici dombok között 20cm is előfordult, ráadásul egy látványos naplemente után kiderült az égbolt és a tervezett fotót sikerült is elkészíteni -7°C-ban autó hőmérőszenzora alapján, de itt lehet sokkal hidegebb lehetett. Mire végeztem a képpel, addigra a hátitáska a hátamon vastagon deres lett, a fotós berendezéssel együtt. Majd jött a köd hirtelen és hamar hazalettünk zavarva. Régóta tervben volt egy ilyesfajta felvétel elkészítése, ahol vastag hótakaró felett az őszi-téli csillagképek ragyognak a Tejút sávjával együtt. A kép fehéregyensúlya a kék felé lett állítva a fagyos, havas hangulat miatt. :)

A Cassiopeia csillagkép területén számos különleges és szép csillaghalmaz található. Közülük számomra az NGC 654 és az NGC 663 nyílthalmazok együttese bizonyult a legimpozánsabbnak, amelyek az általam használt műszerekkel egy látómezőben is szép kompozíciót alkotnak. A két halmazon túl azonban ez az égterület további érdekességeket is rejt: itt húzódnak az LDN 1332, LDN 1334 és LDN 1337 jelű sötét ködök, amelyek finom, nehezen megfigyelhető struktúrái már komoly kihívást jelentettek. Ezek megörökítésével először 2025 elején próbálkoztam, ám ekkor nem voltam elégedett a végeredménnyel, így októberben, egy teljesen holdmentes, kedvezőbb légköri tulajdonságokkal jellemezhető éjszakán ismét nekiláttam a célpontok fotózásának. Célom az volt, hogy a hosszabb expozíciós idők és a jobb égboltviszonyok segítségével a sötét ködösségek részletei jobban kirajzolódjanak, emellett pedig a halmazok csillagai is szebben jelenjenek meg a végső képen.

Az augusztus végi derült éjszakák jó lehetőséget adtak arra, hogy a híres Fátyol-köd egyik részét megörökítsem. Fényessége révén egyszerűbb célpont volt, de így is több mint tíz órányi képanyagot gyűjtöttem hozzá a halványabb részletek miatt. Kiterjedése sem kicsi, szépen kitöltötte a kamera látómezejét. Maga az objektum a Hattyú csillagképben található, körülbelül 1500 fényévnyire tőlünk. A ködösség egy szupernóva-robbanás maradványa, színét pedig az egykori csillag külső rétegeiben található hidrogén és oxigén adja. Távcsőben, ha jól emlékszem, kétszer sikerült megpillantani, akkor is valamelyik speciális, keskenysávú szűrő segítségével, mely főként az oxigén vonalára korlátozta azt a fényt, ami végül a szemünkbe ért.

Június végén az NGC 6914 jelű ködöt választottam célpontomnak. A Tejúton belül számos vörös emissziós köd található, ezek között az NGC 6914 kék reflexiós ködje különösen látványos kontrasztot nyújt az eszközeimmel lefedhető látómezőben. Kék színét a környezetében található forró, kékes csillagok fényének szóródása adja. Az objektum a Hattyú csillagképben helyezkedik el, és gazdag sötét porköd-struktúrák is tagolják a területet. A reflexiós köd teljes szépségének kiemelésére a teljes látható tartományban készítettem felvételeket, míg a vörös emissziós ködök kontrasztosabb megjelenítéséhez keskenysávú felvételeket is alkalmaztam.

Februárban több napon át derült, holdmentes éjszakák voltak, így elkezdtem fotózni egy régóta tervezett célpontot: a híres Lófej-ködöt és környezetét. A köd az Orion csillagkép övében, a kép közepén erősen fénylő Alnitak csillag mellett található. A Lófej-köd valójában egy sötét köd, amely a mögötte húzódó hidrogénfelhő fényének köszönhetően válik láthatóvá. Mellette az NGC 2023 jelű reflexiós köd kékes színe a közepén található fiatal csillagnak köszönhető, ami szép kontrasztot ad a területnek. Hasonlóan reflexiós köd a Láng-köd is, ám ez inkább sárgás árnyalatú. A reflexiós ködök sorát a kép bal szélén látható NGC 2024 zárja.

A tavaszi galaxisszezon során az újabb célpontjaim az NGC 4631, más néven Bálna-galaxis és az NGC 4656, azaz a Pajszer-galaxis voltak. A képen jobb felül látható Bálna-galaxisra éléről látunk rá, így különösen sok részlet mutatkozik benne. Érdekes módon én egy kicsit másképp látom benne a bálna alakot, mint ahogyan azt a legtöbb helyen leírják, de minden esetre tényleg bálnára hasonlít. Fölötte az NGC 4624 galaxis is jól kivehető, míg a háttérben megbúvó kisebb galaxisok már-már csillagként tűnnek fel. A kompozíció érdekessége, hogy a Bálnával egy látómezőbe esett a Pajszer-galaxis, amely szintén az éléről látszik és formája tükrözi a becenevét. Ezt a galaxist a küllős spirálgalaxisok közé sorolják, azonban a Bálnával való gravitációs kölcsönhatás torzította az alakját. Mindkét objektum nagyjából 30 millió fényévre található tőlünk.

Ha tavasz, akkor a galaxisoké a főszerep. Ha jól számoltam, a tavaszi derült éjszakákon hat galaxist fotóztam, de a kidolgozást a kedvencemmel, a Tű galaxissal kezdtem. A neve tökéletesen illik rá: oldalról látunk rá a galaxisra, így valóban egy vékony tűhöz hasonlít. Ez a nagyjából 40 millió fényévre található galaxis relatíve könnyebb célpont, de különösen figyeltem arra, hogy a galaxist átszelő porsávból minél több részletet ki tudjak hozni, ezért két éjszakán át fotóztam. A végeredménynek kifejezetten örülök, különösen azért, mert a közel 7 órányi nyersanyagnak köszönhetően a háttérben több távoli, kisebb galaxis is előtűnt a kép feldolgozása során.

Kevés olyan objektum van, amely a vizuális élménye miatt válik célponttá számomra, de az NGC 7789, vagy más néven Caroline rózsája csillaghalmaz, ezek egyike. A nagyjából 1000 csillagot magába foglaló halmaz nevét a csillagok rózsa szirmaira emlékeztető mintázata miatt kapta. Az objektumot William Herschel húga, Caroline fedezte fel még 1783-ban. Először a Vega Csillagászati Egyesület 2023-as nyári táborában láttam ezt a halmazt egy 35 centiméteres távcsőben, de akkor még nem láttam meg benne a rózsaszerű szirmokat. Idén nyáron azonban, a Magyar Csillagászati Egyesület ifjúsági táborában ismét távcsővégre került, és ekkor már-már sikerült meglátnom a rózsa formáját.

Az előző M38 feltöltés kivágott részlete....

A Messier 38, más néven a Tengericsillag-halmaz a Szekeres csillagkép északi részén található nyílthalmaz. A földtől való távolsága 4200 fényév. A képen megtalálható az Abell 9 jelű planetáris köd, a háttérben / előtérben a Szekeres csillagkép irányában látható hidrogéngázból és plazmából álló, világító csillagközi felhő - HII régió látható. A csillagok LRGB színkalibráltak, a háttér Hidrogén alfa szűrővel készült.

2025.05.26-án Namíbiában, az Isabis-völgyben fekvő Isabis Astrolodge udvarán készült felvételem a Pavo (Páva) csillagképben található NGC 6752 katalógusszámú "Páva-gömbhalmazról". A negyedik legnagyobb látszó átmérőjű gömbhalmaz, egy kicsivel nagyobb, mint a híres Messier 13 a Herkules csillagképben, bár a Messier 22-nél kisebb. Kívülről befelé haladva folyamatosan sűrűsödnek a csillagok, a magban már fel se bomlik csillagokra a halmaz, teljesen összefolynak az egyes csillagok. A vöröses csillagok vannak többségben a halmaz kora miatt. James Dunlop fedezte fel 1826. június 30-án. 13 000 fényévre található a Földtől, 11,8 milliárd éves.

Június végén akit kicsit is érdekelt az űrkutatás, nagy izgalommal várta, hogy űrhajósunk Kapu Tibor elinduljon az űrállomásra egy SpaceX Crew Dragon űrhajóval. A Grace-nek keresztelt űrhajót egy Falcon 9 emelte a magasba. Az indítást többször is halasztották, ám június 25.-én magyar idő szerint 8:31-kor végül megtörtént az indítás. A HUNOR program űrhajósa négyfős nemzetközi személyzet tagjaként a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé tartott, míg lent a Földön egy hangulatos asztrofotós hétvége zajlott a Magyar Asztrofotósok Egyesülete által megszervezett Törökkoppányi Asztrofotós Találkozón. A nem épp átlagos napon egy átbeszélgetett és átfotózott rövid éjszaka után hamar kezdett hajnalodni, ám megjelentt a Nemzetközi Űrállomás délnyugat felől, majd követte a Crew Dragon űrhajó is. A két mozgó fénypont a 30 másodperces hosszú záridős felvételen szép csíkként látszódik, míg jobboldalon még megfigyelhető a Tejút nyári sávja is. Alul az asztrofotósok pedig egy igazán különleges élménnyel gazdagodtak.

Tegnap este végre ki tudtam próbálni az új monokróm kamerámat. Mifelénk ködös volt az idő, de a Kőszegi-hegység magasabb pontjain csillagos volt az ég. Sajnos az ASIAR folyton szétkapcsolódott (nem értem miért, korábban sosem volt vele ilyen gondom), ezért nem tudtam több adatot gyűjteni hozzá. De a körülmények egyébként is változóak voltak, nem lehetett volna folyton kamerázni. Fátyolfelhők jöttek-mentek, egyszer rátelepedett az észlelőhelyre egy felhő pár percre, a fűtükör teljesen lepárásodott. De összességében elégedett vagyok a kamerával, szerintem jobban meg fog felelni a céljaimnak, mint a színes.

2025.05.25-én Namíbiában, az Isabis-völgyben fekvő Isabis Astrolodge udvarán készült felvételem a Crux (Dél Keresztje) csillagképben található NGC 4755 katalógusszámú "Ékszeresdoboz-halmazról". Picike, de nagyon fényes nyílthalmaz. Kevés tagból áll, viszont nagyon a tagjai nagyon világosak és nagyon közel helyezkednek el egymáshoz. Alakja közelíti a négyet alakját. Vizuálisan megfigyelve is nagyon látványos volt, mintha egy kisebb kupac drágakövet látnánk, ahogy szétszóródott a fekete terítőn. Szabad szemmel is látható: apró, halvány, elmosódott pacaként. Nicolas Louis de Lacaille fedezte fel 1751-ben a Jóreménység-fokánál egy 12mm átmérőjű kistávcsővel. Elnevezése John Herscheltől származik.